Angela Merkel: a válság költségvetési és politikai unióhoz vezet

Az euróövezeti adósságválság kidomborította a valutaunió szerkezeti hibáit, amelyeket csak úgy lehet kijavítani, ha a közösség elindul a költségvetési és politikai unió felé – fejtette ki Angela Merkel német kancellár egy hétfőn elmondott beszédében.

A politikus a Konrad Adenauer Alapítvány berlini rendezvényén tartott előadásában hangsúlyozta: a válsághoz vezető szerkezeti hibák megítélésében már kialakult az egyetértés a tizenhetek között. Az egyik nagy hiba az volt, hogy engedték hatalmasra duzzadni az államadósságot, egy másik pedig az, hogy hagyták nagyra nőni a különbséget az egyes tagországok versenyképessége között.

A válság aztán “példa nélkül álló intézkedéseket kényszerített ki”, amelyek mind a költségvetési és politikai unió felé mutatnak. Létrehozták például az állandó válságkezelési mechanizmust, az 500 milliárd eurós ESM-et, amely akárcsak három évvel korábban elképzelhetetlen lett volna, most viszont már a “mindennapi kenyerünk” – fogalmazott a német kancellár. Hozzátette, hogy nézete szerint a következő évek legnagyobb feladata az, hogy az eurót használó uniós tagországok közössége együtt haladjon a szorosabb költségvetési és politikai unió felé.

Comments Closed