A Klubrádióért tüntettek Budapesten

A szólás szabadságáért és a Klubrádióért demonstráltak néhány ezren vasárnap Budapesten, a Batthyány örökmécsesnél. A megmozdulás felszólalói úgy vélték, jelenleg Magyarországon veszélyben van a szólás- és sajtószabadság.

A tüntetésen felszólalt mások mellett Bolgár György és Pikó András, a rádió műsorvezetői, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója, Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke, valamint Závada Pál író és Bródy János zenész.

A felszólalások alatt a tömeg rendszeresen a demonstráció jelszavát, a Hadd szóljon! rigmust skandálta.

Bolgár György szerint a médiatörvény miatt mindennapos veszélyben van Magyarországon a sajtószabadság. “Miután abba nem tudtak beleszólni, mit mondjunk, abba próbálnak beleszólni, hogy szólhatunk-e egyáltalán” – tette hozzá.

Arató András szerint rádiója nem akart mást, mint tényeket és véleményeket közvetíteni, nem vágyott szimbolikus szerepre, a médiatanács mégis azzá tette, a sajtószabadság szimbólumává.

Dénes Balázs azt mondta, a megmozdulás az egész országról szól, mert Magyarországon a sajtó már képtelen ellátni legfontosabb demokratikus funkcióját, a hatalom ellenőrzését.

Závada Pál úgy vélte: nem lehet sajtószabadságról beszélni ott, ahol félmillió ember rádióját hallgattatják el. “Tegnap tényleg nagyon sokan voltak az utcán, ezért nagyon kell bíznunk az otthon maradottakban” – utalt a szombati, kormány melletti demonstrációra az író.

Galló Istvánné szerint a hatalom birtokosainak olyan emberekre van szükségük, akiknek eszükbe sem jut, hogy másként gondolkodjanak.

A tüntetést az V. kerületi Aulich utca, Hold utca és a Báthory utca kereszteződésében lévő Batthyány örökmécsesnél tartották; a tömeg teljesen megtöltötte az említett területet, sőt a környező utcákban is álltak résztvevők. Az MTI tudósítóinak becslése szerint néhány ezren lehettek a demonstráción. A megmozdulás békésen folyt, rendbontás nem volt.

A rendezvényen néhány demonstráló kezében nemzeti színű és európai uniós zászló volt látható.

A rendezvény a Himnusz eléneklésével zárult.

A Klubrádió műsorszolgáltatási jogosultsága a budapesti 95.3 MHz-es frekvenciára 2011 februárjában járt le, azóta a rádió ideiglenes műsorszórási engedéllyel működik. A médiatanács a frekvenciát tavaly megpályáztatta. A december 20-ai döntés értelmében azonban azt az Autórádió Kft. nyerte el. a Klubrádió a döntést jogi úton támadta meg, az eljárás folyamatban van.

.

 

 

 

Comments Closed