Budaörsi lány Norbi jobbkeze

Takács Hajnalka tősgyökeres budaörsi. Dietetikus szakértő, akit most a TV-ben Norbi és Réka oldalán láthatunk.

Ez a fiatal lány, mert nagyot álmodni, kommunikációs pályára készült és a médiában szeretett volna dolgozni. Terveit félretéve számára nagyobb kihívást állított maga elé. Úgy döntött táplálkozástudományi szakértő lesz és olyan embereken fog segíteni, akiknek egészségi állapota merőben javítható étkezési tanácsok által.

„Pályájámat a Budaörs Egészségügyi Központban kezdtem dietetikusként – mesélte Hajni.  Fő szakterületem a cukorbetegek, az elhízottak és a pajzsmirigybeteg diétás kezelése lett. Az embereket holisztikusan kell kezelni, nem csak egy problémára koncentrálni. A betegség és annak megoldása nem csak egy forrásból származik. Akinek beteg a szervezete, beteg lehet a lelke, a fizikuma is. Így a Semmelweis Egyetemen továbbtanultam és jelenleg a harmadik diplomámhoz vezető tanulmányokat folytatom, hamarosan a mozgásszervi betegségek rehabilitációjának is szakértője leszek.”

Korábbi terveiről ezek közben sem tudott lemondani, ezért a Budaörs Rádió Egészségkommandó című műsorának, majd egy napi rovat a Hajni jó tanácsainak szerkesztő műsorvezetője lett.

„Norbit  budaörsi Update bolt megnyitóján ismertem meg. Innentől új lehetőségek nyíltak előttem. Feladtam a jól megszokott terepet, Budaörsről Budára és egy új, ismeretlen, kihívásokkal teli területre váltottam. Beleláthattam a tudomány olyan területeibe, amit mások csak tanulnak, és először szembesültem azzal, hogyan lehet szakszerűen átadni a korszerű fogyókúra, a cukorbetegek minden kényelmét megteremtő diéta és az egészségtudatos életmód szemléletét és gyakorlatát.”

Márciustól a Tv2 műsorán futó Update Konyha adásainak többszöri vendége lett, ahol Rékával és Norbival egy egészséges étel elkészítése közben táplálkozási tanácsokkal látta el a nézőket.

Szaktudása és a pozitív visszajelzések hatására ma már magándietetikusként is segítséget nyújt azok számára, kiknek folyamatos kontrollra van szükségük.

„Amit az egyik legnagyobb sikerként könyvelek el, az az egyik harminc év körüli páciensem fogyása, aki a július 8-tól szeptember 26-ig tartó időszak alatt összesen 26 kilót fogyott. Előtte már mindenféle diétát kipróbált, de ennél a páciensemnél is ez zajlott le, de a tanácsaim segítségével sikerült tartósan fogynia, és örömmel számolt be arról, hogy már többen elkérték tőle azt a papírt, amire a betartandó diétát írtam fel számára. A fiatalember ez által nem csak álomsúlyát, de önbizalmát és életkedvét is visszakapta.”

Takács Hajnalka tanácsait személyesen és virtuálisan is igénybe vehetik a Budaörsi Infó Hajni jótanácsai rovatban, a dietetikusod.hu oldalon, vagy hallgassák a Budaörs Rádió Hajni jó tanácsai c. rovatot hétköznap 6:15-kor és 11:45-kor. (NZ)

(Budaörsi Infó – www.budaorsiinfo.hu)

Comments Closed