Asztalitenisz BL – Budaörsi vereség a magyarokkal felálló Berlintől

A házigazda Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata 3-1-re kikapott hétfőn a Póta Georginával és Lovas Petrával felálló német TTC Berlin Eastside együttesétől a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

A magyar bajnok gárdában – amely idén története során először szerepel a BL-ben – Pergel Szandra kezdett a világranglistán nála több mint 130 hellyel előkelőbb pozíciót elfoglaló, német Irene Ivancan ellen, s remek csatában bravúros győzelmet aratott.

A folytatásban aztán nem borult tovább a papírforma: előbb Póta nyert magabiztosan Ema Recko ellen, majd Lovas verte simán Cornelia Molnárt, így már a vendégeknél volt az előny. A negyedik párban az egyformán magyar válogatott Pergel és Póta nézett egymással farkasszemet, s a hazai játékos – bár 0-2-ről még egyenlített – ezúttal nem tudott újabb bravúrt bemutatni, így a német csapat megnyerte a meccset.

Ezzel gyakorlatilag a párharc is eldőlt, a visszavágó már csak formalitásnak tűnik.

    Eredmények:
Elődöntő, 1. mérkőzés:
Budaörs-TTC Berlin Eastside (német) 1-3
—————————
Pergel Szandra-Irene Ivancan 3-2 (7, -10, -6, 9, 9)
Ema Recko-Póta Georgina 0-3 (-4, -8, -6)
Cornelia Molnár-Lovas Petra 0-3 (-5, -6, -9)
Pergel-Póta 2-3 (-7, -2, 8, 7, -5)

a másik ágon:
Froschberg (osztrák)-SVS Ströck (osztrák) 2-3

A visszavágókat február végén rendezik, a döntő két meccsére pedig májusban kerül sor.

Comments Closed