A Professzorok Batthyány Köre kiáll az új magyar alkotmányos rend mellett, annak ellenére, hogy azt látják: az új alaptörvény és a hozzá kapcsolódó sarkalatos jogszabályok nem tökéletesek, az év végi törvénykezési hajrá stílusát pedig nem ...

A múlt év végén kötött megállapodásnak köszönhetően – tízesztendős szünet után – négy éven át, 2012 és 2016 között ismét az m1-en lesz látható a Forma-1-es világbajnoki sorozat. A közszolgálati média vezetői magas színvonalú közvetítéseket ...

Hideg és meleg étkezésre, tehát éttermekben és élelmiszerboltokban is be lehet majd váltani az idén a rövidesen bevezetésre kerülő Erzsébet-utalványt, az új étkezési jegyet – közölte a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója egy, a témában tartott csütörtöki budapesti ...

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyezte, hogy a Sberbank of Russia (Szberbank) közvetett minősített befolyást szerezzen a Magyarországi Volksbank Zrt.-ben – a határozat a felügyelet honlapján jelent meg ...

Rossz eredményeket sugall, hogy a nagyobb erdélyi városok magyar elöljárói óvakodnak nyilvánosságra hozni a már rendelkezésükre álló népszámlálási adatokat, a magyarság fogyása vetíthető előre – írta csütörtökön az Új Magyar Szó című ...

Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti ...

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Margit híd mindkét oldalán február elejéig, megkezdődött ugyanis a kőkonzolok elhelyezése – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az ...

Március 15-én lesz a Fidesz “nagy” rendezvénye, az az erődemonstráció, amivel a párt saját tagságának is demonstrálná, hogy képes százezres nagyságrendben mozgósítani – mondta Kósa Lajos csütörtökön a ...

Az egész nemzetnek emlékeznie kell azokra az emberekre, akik a háromszínű zászló alatt járták meg a poklot, hisz ők a mi szüleink és nagyszüleink – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a budai Várban, az 1943-as doni hadműveletek 69. ...