Teleki, Wallenberg, Liszt – 2012-es kiállítások a Nemzeti Múzeumban

Ebben az esztendőben is látványos kiállításokkal és programokkal, többek között Teleki László, Raoul Wallenberg, valamint Liszt Ferenc emlékét megidéző tárlatokkal várja közönségét a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM).

Január végéig még látogatható az 1848-49-es szabadságharc utáni évtized egyik vezető politikusa rejtélyes halálának körülményeit kutató, Teleki László – az Országgyűlés halottja című kiállítás a Pollack-palota rotundájában – tájékoztatta az MTI-t a múzeum.

A gróf születésének 200. és halálának 150. évfordulója alkalmából október végén nyílt tárlat Teleki életpályáját, reformkori, 1848-49-es és emigrációs működését, öngyilkosságát, temetését és személyének egykori kultuszát mutatja be, míg az emlékkiállítás kísérőrendezvényein a korabeli bűnügyi helyszínelés technikájával is megismerkedhetnek a látogatók.

Idén emlékeznek világszerte Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójára. Az embermentő svéd diplomata emléke előtt tisztelgő 2012-es Wallenberg-emlékév egyik legfontosabb hazai helyszíneként a Nemzeti Múzeum ad otthont annak a svéd-magyar együttműködésben készülő emléktárlatnak, amelyet január 18. és február 12. között látogathat a közönség.

A 2011-es Liszt-emlékév lezárásaként nyílik meg februárban az állandó történeti kiállításban a Liszt Ferenc-sarok. A új egység olyan egyedülálló műtárgyakat vonultat fel, mint Barabás Miklós híres Liszt-portréja, a művész ékkövekkel pompázó díszkardja vagy az a nevezetes, Broadwood márkájú zongorája, amely Ludwig van Beethoven hagyatékából jutott a Magyar rapszódiák szerzőjéhez.

Márciusban a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében nyílik meg az MNM-ben a 30. Magyar sajtófotó kiállítás, a Magyar Újságírók Szövetségének hagyományos tárlata, melynek során a tavalyi év termésének legjavával, sok száz emlékezetes felvétellel találkozhat a közönség.

A Nemzeti Múzeum ebben az esztendőben is kiállítással vesz részt áprilisban a Tudományfesztivál, szeptemberben pedig a Szakrális Művészetek Hete programjában, végül nagyszabású régészeti tárlattal zárja az évet: a nagyberuházásokat (többek között autópálya-, áruház- vagy lakóparképítéseket) megelőző feltárások során felszínre kerülő kincsek válogatott gyűjteményével várja majd a múzeumba ellátogatókat.

Comments Closed