MSZP: Orbán tisztázza, szeretné-e, hogy az ország az unió tagja maradjon!

Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja hétfőn sajtótájékoztatón arra szólította fel a miniszterelnököt, tisztázza, szeretné-e, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon.

A szocialista politikus ezt arra hivatkozva sürgette, hogy egyes vélemények szerint az elmúlt másfél évben végrehajtott jogszabályváltozások és az ezekből fakadó nemzetközi bírálatok miatt az országot ma már nem vennék fel az unióba. Hozzátette, a kormányzati politika következtében az ország mára minden szövetségesét elvesztette.

Szanyi Tibor arra is rákérdezett, igaz-e a sajtóértesülés, amely szerint a Fidesz azt fontolgatja, hogy “észak-koreai mintára” Orbán Viktor melletti szimpátiatüntetést tervez. A demonstráció lehetőségéről a Népszabadság írt, megjegyezve, vezető fideszes politikusok szerint százezrek vonulnának az utcára, “ha Orbán Viktor miniszterelnökségét kellene megvédeni”.

Az MSZP-s képviselő azt is mondta, hogy az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) várhatóan nem gazdasági, hanem jogi előfeltételeket szab majd a Magyarországgal folytatott tárgyalásokhoz, és a “demokratikus jogrend helyreállítását”, a jegybanki függetlenség garantálását várja el a kormánytól. Így tesz az MSZP is, kulcsfontosságúnak tartva, hogy “hívják vissza a pártkatonákat a független intézmények vezetéséből” – közölte.

Szanyi Tibor emellett a válságadók mielőbbi eltörlését és azt is sürgette, hogy a kormány térjen át olyan gazdaságpolitikára, amely képes biztosítani a forint stabilitását.

A bankbetétek biztonságával kapcsolatban elmondta: meggyőződésük, hogy a magyar bankrendszer “minden csapás ellenére szilárd”, működésében nincs semmi, ami az embereket arra ösztönözhetné, hogy megtakarításaikat külföldre vigyék.

Szavai szerint annak oka, hogy ezt sokan mégis megteszik, a kormány által keltetett bizonytalanság. Ezt a helyzetet nem “hisztériarohamokkal” lehet kezelni, hanem úgy, hogy a kormány világos garanciát ad arra: mindenkinek a megtakarításai biztonságban vannak – mondta a szocialista politikus. Az MSZP ennek érdekében korábban a parlament rendkívüli ülésének összehívását is kezdeményezte jövő hétfőre.

Comments Closed