Nem engedték be az MTVA épületébe a TFSZ két alelnökét

Nem jutott be az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épületébe a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke csütörtökön. Munkaviszonyukat korábban rendkívüli felmondással megszüntette az MTVA, ők azonban azt mondják: szakszervezeti vezetőként jogukban áll belépni arra a munkahelyre, ahol szervezetük tagjai dolgoznak.

Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy az MTVA a jogszabályokat áthágva nem engedi be őket, annak ellenére, hogy az általuk vezetett szakszervezetnek számos tagja dolgozik az épületben.

A szakszervezeti vezető közölte azt is: emiatt bírósághoz fordulnak majd. A joghatóságot arra kérik: végzésben kötelezze az MTVA-t, hogy tartózkodjon a jogsértésektől.

Az MTVA Kunigunda úti gyártóbázisa előtt december 10-e óta több társával közösen éhségsztrájkoló szakszervezeti vezető beszámolt arról is: eddig két büntető feljelentést tett a rendőrségen a demonstrációjuk akadályozásával kapcsolatban, egyiket a hang- és fényhatások miatt, a másikat pedig a kordonépítéssel kapcsolatban, a személyi szabadság korlátozásának kísérletét vélelmezve.

Nagy Navarro Balázs sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy tudomása szerint eltávolították a hírterületről azokat a híradós munkatársakat, akik nem járultak hozzá nevük szerepeltetéséhez egyes anyagoknál.

A szakszervezeti vezető – megemlítve a január 2-ai, Operaház előtti tüntetésről szóló tévés beszámoló kapcsán úgy vélte, hogy továbbra is kifogásolható a hírkészítés.

Szerinte a médiahatóság “megpróbál kibújni törvényi kötelezettsége alól” és nem folytatja le a szükséges vizsgálatokat a közmédiát illetően.

A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének két alelnöke december 10-én kezdett éhségsztrájkba a közszolgálati televízió óbudai székháza előtt. Nagy Navarro Balázs  és Szávuly Aranka a tiltakozással azt követelte, hogy a Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökének kitakarási ügye miatt bocsássák el az ügyben felelősséggel tartozó vezetőket. Nagy Navarro Balázs csütörtökön azt mondta: addig folytatják tiltakozó akciójukat, míg követeléseik nem teljesülnek.

A két szakszervezeti vezető munkaviszonyát az MTVA december 27-én rendkívüli felmondással megszüntette. Tájékoztatása szerint az érintettek ” demonstrációjuk során folyamatosan provokálták a munkáltatót. Tudatosan jogszabályellenes magatartásukkal, tevékenységükkel megsértették a Médiatörvény és a Munka Törvénykönyve vonatkozó szabályait, politikai szerepvállalásukkal pedig semmibe vették a Közszolgálati Kódex előírását, mely szerint politikai ügyekben közéleti szereplést nem vállalhatnak, a nyilvánosság előtt véleményt nem nyilváníthatnak”.

Comments Closed