Évente több milliárd forint spórolható meg az egyhavi gyógyszerkiváltással

Évente több milliárd forint spórolható meg az egy hónapra elegendő  gyógyszermennyiség kiváltásával, de megmarad az a lehetőség, hogy a beteg különleges élethelyzetére tekintettel, amelyet az orvosnak dokumentálni kell, több hónapra egy vényen történjen meg a gyógyszer felírása és kiváltása – közölte az egészségügyi államtitkárság szerdán az MTI-vel.

Márciustól az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet, az eddigiekhez hasonlóan viszont  ugyanúgy három vényre, mint ahogy eddig ennek történnie kellett volna.

Mint a közleményben kifejtették: a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a lakosságnál jelentős, sokszor lejárt gyógyszerkészletek halmozódtak fel. Ennek oka sokszor, hogy a betegség változása, vagy mellékhatások jelentkezése miatt időközben már más gyógyszerre, hatáserősségre állítja át az orvos a beteget. Ezekben az esetekben mind a beteg, mind pedig a biztosító fizetett a gyógyszerért, amit végül nem használnak fel, hanem kidobják, amely nagyságrendileg évente több milliárd forint.

Így “a gyógyszerrendelésre és kiváltásra vonatkozó szabályozásváltozások célja a betegek gyógyszerköltségeinek csökkentése” – fogalmazott az államtitkárság. Ennek érdekében az új gyógyszerek felírásánál – melyeknél nagyobb a kockázata annak, hogy a váltásra szükség lehet – egyszerre maximum egyhavi felírás és gyógyszerkiváltás lehetséges.

Március elsejétől az egyes vényekre azt is rá kell vezetni (melyet az orvosok vényíró szoftverének kötelezően biztosítania kell), hogy milyen időponttól egyhavi ellátási időszakra vonatkozik ez a recept. A beteg ezt követően az adott ellátási időszakot megelőzően már egy héttel kiválthatja a gyógyszertárban az adott vényt. Így biztosítható az, ha a három hónapos időközben a beteg átállítására van szükség, s akkor nem lesznek a beteg otthonában párhuzamos készletek, illetve – miként az elmúlt időszakban többször is történt – ha az adott gyógyszer árát csökkentik, azt kedvezőbb áron kaphatja meg a beteg. Tehát az orvosnál fel lehet írni a 3 havi gyógyszert, de azokat 3 különböző recepten teheti meg, amelyek kiváltására havonta lesz lehetőség a gyógyszertárakban.

Mivel ez év elején számos, a gyógyszerellátást, -rendelést és -támogatást érintő változás történt, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a GYEMSZI mind a lakosság, mind pedig a szakemberek részére hamarosan átfogó tájékoztató kampányt indít – tette hozzá az államtitkárság.

A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter rendelete az egyes egészségügyi és gyógyszerészeti tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról, amely szerint márciustól az orvos egy vényen, egyszeri kiváltásra legfeljebb 30 napra elegendő gyógyszermennyiséget rendelhet. Amennyiben a legkisebb eredeti csomagolás ezt meghaladja, a 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó legkisebb eredeti csomagolási egységnek megfelelő mennyiség rendelhető.

A jelenlegi szabályozás még úgy szól: az orvosnak a rendelt gyógyszer mennyiségét úgy kell meghatároznia, hogy az elegendő legyen a szakszerű gyógykezeléshez a legközelebbi orvosi vizsgálatig.

Márciustól az orvosnak a vényen fel kell tüntetnie, hogy a rendelt gyógyszermennyiség mely időponttól váltható ki, és erről a beteget is tájékoztatnia kell. Ha az orvos szájon át szedhető gyógyszerből 30 napot meghaladó mennyiséget rendelt, de a vényen nem tüntette fel, hogy a rendelt gyógyszer mely időpontig (időtartamig) elegendő, az orvos által megadott adagolás figyelembevételével megállapított 30 napra elegendő mennyiséghez legközelebbi gyógyszermennyiséget tartalmazó csomagolási egységet kell kiadni.

Comments Closed