MSZP: Szijjártó olyan, mint a legöregebb bányaló

Az MSZP szerint Szijjártó Péter “olyan, mint a legöregebb bányaló”, vagyis nem elég, hogy már nem képes hasznot hajtani a gazdájának, a nemzetnek, de “már teljesen megvakult, és ezért ostobaságokat beszél”.

A szocialista párt egyik frakcióvezető-helyettese az MTI-hez eljuttatott közleményében a miniszterelnök szóvivőjének kedd reggeli, az m1 Ma reggel című műsorában elhangzott nyilatkozatára reagált.

Lukács Zoltán szerint az az állítás, hogy 5-8 ezer ember tüntetett hétfőn az Operánál, ahol az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték, “már csak azért sem lehet igaz, mivel a miniszterelnök hangja pont annyira van jó viszonyban a számokkal, mint a miniszterelnök jobbkeze”.

Az MSZP több embert vitt ki a tüntetésre, mint amennyit Szijjártó Péter emleget, a szóvivő “persze honnan is tudhatná a pontos számot, amikor szmokingban majszolta a kaviárt a rendőrsorfal védelmében, majd rettegve sunnyogott ki az alagúton a rendezvény végén” – írta az ellenzéki politikus.

Lukács Zoltán szerint nem az MSZP az, amelyik a “minél rosszabb, annál jobb” elvét követi, hanem pont a Fidesz, amely a 8 éves szocialista kormányzás alatt “a legszélsőségesebb, legordasabb, Európában szalonképtelen eszmék hordozóit is felhasználta azért, hogy megakadályozza az akkori kormány működését”. Megjegyzendő: ma is ezekkel a megélhetési huligánokkal, a Fidesz dísznáciaival akarta megakadályozni a január 2-i civil tüntetést – fogalmaz közleményében.

Kitér arra is: nem az MSZP akarja, hogy minél rosszabb kép alakuljon ki Magyarországról, hanem a demokráciát féltő civilek, szakpolitikusok és a nemzetközi érdekérvényesítésben kiemelkedő pártok vezetői alkotnak lesújtó véleményt az Orbán-kormány “szégyenletes” tevékenységéről.

Comments Closed