Kubában meghalt egy éhségsztrájkoló politikai fogoly

Kubai ellenzéki források szerint meghalt börtönében egy éhségsztrájkot folytató politikai fogoly – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió kedden.

René Cobasszal szívroham végzett vasárnap – mondta Elizardo Sánchez, az Emberjogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság (CCDHRN) mérsékelt ellenzéki szervezet vezetője. A fogoly azt szerette volna elérni a sztrájkkal, hogy ő is kerüljön a karácsonyi tömeges amnesztia kedvezményezettjei közé, ezért azonnal megkezdte akcióját, amikor Raúl Castro államfő december 23-án bejelentette a közkegyelmet.

Sánchez szerint a börtönhatóságok nem törődtek az orvosi javaslattal, amely azt ajánlotta, hogy Cobast elővigyázatosságból szállítsák kórházba. A CCDHRN ki fogja vizsgálni, hogy a keleti országrészben lévő Boniato börtön hatóságainak tétlensége mennyiben felelős a halálesetért – mondta Sánchez.

Az amnesztia közel 3 ezer rabra terjedt ki, de közülük csak néhány volt politikai elítélt. A kegyelem összefüggésben állhat XVI. Benedek pápa március végére bejelentett kubai látogatásával. A katolikus egyház a befolyását latba vetve az utóbbi években aktívan közreműködött lelkiismereti okokból elítélt kubaiak kiszabadításában. A legismertebb eset közülük a 2010-es volt, amikor – a mostanival ellenétben – súlyos, több évtizedes börtönbüntetésre ítéltek is kikerülhettek a fogságból. Annak az amnesztiának az előzménye egy sztrájkoló rab, Orlando Zapata Tamayo éhhalála volt 80 nap után.

http://edition.cnn.com/2012/01/03/world/americas/cuba-prisoner-hunger-strike/index.html?hpt=ila_c2

Enhanced by Zemanta

Comments Closed