A Magyar Nemzeti Galériánál tüntetett a Tiszta kezek mozgalom

A Magyar Nemzeti Galériánál tüntetett kedden a Tiszta kezek mozgalom a galériában megnyílt “Hősök, királyok, szentek. A magyar történelem képei és emlékei” című kiállítás miatt.

Nagy Navarro Balázs, a Tiszta kezek mozgalom egyik alapítója a mintegy negyven érdeklődő és ugyanennyi újságíró előtt tartott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg a színházaktól több milliárd forintot vonnak el, addig ide 20 millió forintért rendelték meg képeket. A december 10-én indult éhségsztrájkra utalva hozzátette: ami ott elindult, az egy jelkép, s már nemcsak a közmédiumokról van szó, hanem a jogállamiság és a kultúra megvédéséről is.

Vágvölgyi B. András újságíró, filmrendező a demonstráción azt mondta, a demokratikus kormányok nagyon óvatosak a művészeti megrendelésekkel kapcsolatban, de a mostani megrendelő, Kerényi Imre nem volt az. “Kézi vezérlésű” művészeket keresett, az alkotások pedig a giccs legrosszabb formái. “A kiállítás kegyenceknek és udvaroncoknak szól, és a rossz ízlés a habarcsa” – mondta.

Ezt követően a tüntetők megtekintették a galériában a kiállítást, ahol a festményeket elemezték és kritikával illették.

Comments Closed