Selmeczi Gabriella: az MNB-jelentés nem szakmai alapon született

A Fidesz szóvivője szerint nem szakmai alapon született a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett jelentése az államadósságról. Selmeczi Gabriella az MTI-vel közölte: a kormány komoly eredményeket ért el tavaly, és idén is folytatja a megkezdett munkát.

“A Magyar Nemzeti Bank idevonatkozó nyilatkozatairól azt gondolom, hogy sajnos nem szakmai alapon születnek, és legkevésbé sem szolgálják Magyarország érdekeit. Ezekben a nyilatkozatokban az almát a körtével akarják összehasonlítani: a bruttó hazai terméket ugyanis forintban mérik, az államadósság egy jelentős része pedig – és ez a szocialista kormányok egyik nagy bűne – devizában van” – mondta a kormánypárti politikus.

Hozzátette: mivel az euróválság miatt az árfolyamok meglehetősen hektikusan változnak, függetleníteni kell tőlük az államadósság számítását, mert csak így kapható reális kép az ország gazdasági helyzetéről.

“Magyarország és a magyar gazdaság egyik legsúlyosabb problémáját az jelenti, hogy a Gyurcsány-korszak nyolc éve alatt a szocialista kormányok végletekig eladósították hazánkat” – jelentette ki Selmeczi Gabriella. Emlékeztetett arra, hogy az Orbán-kormány 52 százalékos GDP-arányos államadóssággal adta át az ország vezetését a szocialistáknak 2002-ben, ők viszont 2010-re 82 százalékra növelték az adósságot.

A szóvivő közölte, hogy “ezért a nemzeti ügyek kormányának egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célkitűzése volt eddig és lesz ezután is az államadósság csökkentése”.

“A tavalyi évben komoly eredményeket értünk el, és idén is ezen az úton megyünk tovább” – jelentette ki Selmeczi Gabriella.

 

Enhanced by Zemanta

Comments Closed