Jogszabály rögzíti: az MSZP osztozik az MSZMP felelősségében

Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában az Országgyűlés – a Fidesz-KDNP javaslatára – kimondta, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.

Rögzítették azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám most “lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére”. A törvény lehetőséget ad az előző rendszer vezetőinek biztosított állami nyugdíj és más juttatások csökkentésére is.

Az átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabályt – amely az alaptörvény része – pénteken fogadta el az Országgyűlés.

A törvény egy nyilatkozattal kezdődik, amely szerint a mai magyar jogállam nem épülhet a kommunista rendszer bűneire. Ezután felsorolja, miért terheli felelősség az MSZMP-t és jogelődeit. Ezek között szerepel a II. világháború utáni évek többpártrendszerre épülő demokratikus kísérletének szovjet katonai segítséggel történő felszámolása, az ország eladósítása, versenyképességének “végzetes lerontása”, továbbá emberek meggyilkolása, idegen hatalomnak való kiszolgáltatása, törvénytelen bebörtönzése, kényszermunkatáborba hurcolása, megkínzása, embertelen bánásmódban részesítése, vagyonuktól való önkényes megfosztása, szabadságjogának teljes elvétele, származásukra, világnézetükre vagy politikai meggyőződésükre tekintettel történő hátrányos megkülönböztetése, az emberek magánéletének törvénytelen megfigyelésére és befolyásolására törő titkosrendőrség működtetése.

A jogszabály kimondja emellett, hogy az MSZMP és jogelődei felelnek az 1956-os forradalom “szovjet megszállókkal együttműködésben történt vérbefojtásáért, az azt követő rémuralomért és megtorlásáért, kétszázezer magyar ember hazájából való kényszerű elmeneküléséért”, továbbá azokért a köztörvényes bűncselekményekért, amelyeket politikai indítékból követtek el, s amelyeket az igazságszolgáltatás ezért nem üldözött.

Azt is kijelenti, hogy az MSZMP és jogelődei, valamint a kiszolgálásukra létrehozott politikai szervezetek “bűnöző szervezetek” voltak, amelyek vezetői el nem évülő felelősséggel tartoznak “az elnyomó rendszer fenntartásáért, irányításáért, a jogsértésekért és a nemzet elárulásáért”.

A szöveg érinti az MSZP-t is, mégpedig úgy, hogy kimondja: a szocialista párt az MSZMP jogutódaként, “a törvénytelenül felhalmozott vagyon örököseként, a diktatúrában vagy az átmenet során megszerzett illegitim előnyök haszonélvezőjeként, valamint a régi és az új pártot összefűző, a pártvezetést is jellemző személyi folytonosság okán” osztozik mindazon felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.

A nyilatkozat kitér arra, hogy a kommunista diktatúra alatt elkövetett, a rendszer kiépítését és fenntartását célzó bűncselekmények üldözése akkor nem volt lehetséges, és ez a lehetőség “az első szabad választás után sem nyílt meg”, így elmaradt a diktatúra vezetőinek felelősségre vonása. Az alaptörvény 2012. január 1-jei hatálybalépésével azonban “lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére” – szögezik le, hozzátéve: minden magyar, aki a kommunista diktatúrával szemben ellenállást tanúsított, akit a diktatúra kiszolgálói emberi méltóságában, jogaiban megsértettek, igazságtalanul üldöztek, ha e jogsértésekben nem vett részt, elismerést és erkölcsi elégtételt érdemel.

“A ma élők és a jövő nemzedékek számára meg kell őrizni a bűntettek emlékét és meg kell nevezni a bűnösöket” – zárul a nyilatkozat azzal, hogy az Országgyűlésnek és más állami szerveknek a fenti alaptörvényi rendelkezésekből kell kiindulniuk.

A törvény ezt követően deklarálja, hogy a kommunista diktatúra – törvényben meghatározott – vezetőinek az állam által biztosított nyugdíj vagy más juttatása csökkenthető. E csökkentésből származó bevételt a diktatúra okozta sérelmek enyhítésére és az áldozatok emlékének ápolására kell fordítani.

A jogszabály értelmében nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában az ország vagy emberek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntető szabályok figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek.

Létrejön a Nemzeti Emlékezet Bizottsága nevű szervezet “a kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése érdekében”. Ennek feladata a diktatúra hatalmi működését, a kommunista hatalmat birtoklók szerepét, tevékenységét feltárni, és erről jelentést közzétenni.

Ezzel kapcsolatban rögzíti a törvény, hogy a kommunista diktatúra működésének valósághű feltárása és a társadalom igazságérzetének biztosítása közérdek, illetve hogy a diktatúra hatalombirtokosai közszereplőnek minősülnek. Így a hatalom birtokosai a diktatúra működésével összefüggő szerepükre és cselekményeikre vonatkozó tényállításokat – a szándékosan tett, lényegét tekintve valótlan állítások kivételével – tűrni kötelesek, e szerepükkel összefüggő személyes adataik pedig nyilvánosságra hozhatók.

A törvény alapján ugyanakkor az 1990. május 2-át megelőzően az életüktől vagy szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottaknak és az állam által a tulajdonukban igazságtalanul okozott károk miatt károsodottaknak pénzbeli vagy más vagyoni juttatást biztosító új kárpótlási jogcím nem állapítható meg.

Enhanced by Zemanta

Comments Closed