Tintin kalandjai

A rendező mágus, közel harminc év után tudta összehoznia a saját Tintin-es alkotását. Ez végül animációs kivitelezéssel sikerült neki, ráadásul direktori minősítésben. Azért fontos ezt megemlíteni, mert maga az a tény, hogy Spielberg egy rajzfilmhez adja a nevét, még nem tekinthető kuriózumnak, hiszen pályafutása során, számtalan hasonló darab felett producerkedett (például: Egérmese, Őslények országa, Balto, Rém rom).

Viszont a rendezői széket most foglalta el legelőször, egy animációs műnél. Persze a produceri státuszról sem szabad megfeledkezni, mivel ebben a pozícióban az a Peter Jackson tetszeleg, akinek a „A Gyűrűk Ura” trilógiát köszönheti a nagyérdemű. És ez a két nagy személyiség természetesen hozta magával a saját embereit, így gyakorlatilag az összes posztra elismert, tapasztalt szaktekintély került. Ilyen, többek között Spielberg állandó operatőre (Janusz Kaminski) és zeneszerzője (John Williams), továbbá Jackson látványtervező gárdája, a Weta Digital.

A forgatókönyv megírásáért Edgar Wright (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok) és Joe Cornish (Idegen arcok) feleltek, annak a Steven Moffat-nak a közreműködésével, aki olyan népszerű angol tv-sorozatokat jegyez, mint a „Sherlock”, valamint a „Ki vagy, Doki?”.

Magát a filmet, az úgynevezett performance capture technológiával valósították meg. Ennek a módszernek az a lényege, hogy a hús-vér színészek mozgását és arcjátékát digitálisan rögzítik, majd azt átültetik egy virtuális modellre. Ezzel az eljárással pedig olyan karaktereket lehet létrehozni, amelyek a rajzolt figurák benyomását keltik. Bár, a klasszikus értelemében, ezt már nem nevezhetjük animációnak, de a néző ettől függetlenül annak érzékeli a látottakat. Az elmúlt években, leginkább Spielberg növendéke, Robert Zemeckis („Vissza a jövőbe” trilógia, Forrest Gump) készített ezzel a technikával rajzfilmeket. Ezek voltak, a „Polar Expressz”, a „Beowulf – Legendák lovagja”, és a 2009-es „Karácsonyi ének”.

(Érdekesség – Mester és tanítványa egy év eltéréssel kaptak Oscar-díjat. Spielberg 1994-ben a „Schindler listája” révén, Zemeckis meg 1995-ben a „Forrest Gump”-al érdemelte ki az arany szobrocskát).

Amúgy, a „Tintin kalandjai” egy azonos című, európai képregénynek az adaptációja, amit annak idején a belga születésű Hergé (1907-1983) publikált. Őt igazából Georges Prosper Remi-nek hívták, a Hergé elnevezés, a valódi nevének kezdőbetűi megfordítva (tehát RG), franciául kiejtve. A sorozatnak 1929 és 1976 között, összesen huszonhárom kötete jelent meg.

Eredetileg, már készült a következő darab, de az a szerző halála után sosem lett befejezve.

Az idők folyamán, a filmesek nem egyszer feldolgozták a Tintin-t, főleg animációs formában. Ami pedig a Spielberg csapatot illeti, ők végül is a képregények közül, háromnak a történetéből merítkezve készítették el a saját verziójukat. Egészen pontosan, a széria kilencedik (Az aranyollós rák), tizenegyedik (Az egyszarvú titka) és tizenkettedik (Vörös Rackham kincse) részeiből emeltek át momentumokat.

A film sztorija szerint Tintin, az ifjú oknyomozó riporter a piacon megvásárol egy régi hajómakettet, amelyre rejtélyes oknál fogva jó néhányan fenik a fogukat. Ebből kifolyólag, az említett tárgyat hamarosan ellopják az otthonából, de mielőtt ez bekövetkezne, hűséges foxterrier kutyája, Milou véletlenül eltöri a vitorlás egyik árbocát, amely alól egy üzenetet tartalmazó papírfecni bukkan elő. 

Tintin-hez és négylábú barátjához, miközben a dolgok végére próbálnak járni, hozzájuk szegődik Haddock kapitány, az iszákos tengerész, akinek fontos szerepe van az ügy felgöngyölítésében. A kis csapatnak, a több földrészen átívelő, sok évszázaddal ezelőtti kalózos históriával fűszerezett kalandjai során, számtalan titokkal és ősi viszályokkal kell szembenéznie. A kincskereséssel tarkított utazásukban, Tintin-ék legnagyobb ellenlábasának, egySakharine nevű, irgalmat nem ismerő ember bizonyul. Segítséget pedig csak két, meglehetősen kétbalkezes nyomozótól, a szinte teljesen egyforma kinézetű Dupont és Dupond felügyelőktől várhatnak.

Bár a film animációs jellegű, mégis a technikai kivitelezéséből fakadóan számtalan színész játékát láthatjuk benne. Például, a

címszereplőt Jamie Bell (Billy Elliot, a 2005-ös „King Kong”) alakítja, Haddock kapitány-t pedig nem más, mint a virtuális karakterek igazi veteránja, Andy Serkis („A Gyűrűk Ura” trilógia, King Kong, A majmok bolygója: Lázadás) kelti életre. Daniel Craig (Casino Royale, A Quantum csendje, München) formálja meg, a hitvány Sakharine-t, illetve az ügyefogyott felügyelők test/arc mozgását Simon Pegg és Nick Frostszolgáltatja (korábban mindketten a „Haláli hullák hajnala” és a „Vaskabátok” gárdáját erősítették). Továbbá szintén felbukkan az a Cary Elwes (Az ötvennegyedik hadtest, Twister, Fűrész), aki anno, tiszteletét tette az ugyancsak bedigitalizálós módszerrel készült „Karácsonyi ének”-ben.

Egyébként a szereplők abszolút korrekt alakításai közül, a legkiemelkedőbb teljesítményt, ahogy az várható volt, Andy Serkis nyújtja. „A Gyűrűk Ura” trilógia Gollam-ja kiválóan teljesít a részeges hajóskapitány figurájának bőrében, még így animációsan is. Amúgy érdekes dolog, hogy bár láthattuk már Serkis valódi arcát néhány alkotásban (a „King Kong”-ban például, a számítógéppel generált óriásmajom mellett, ő az egyik hús-vér ember), de karrierjét mindig ezek a grafikus karakterek határozzák meg. Mondjuk, aperformance capture filmeknél csak akkor érvényesül a színészek játéka, ha a technikusuk jó munkát végeznek. És a „Tintin kalandjai”-ban a szakemberek tényleg nagyon kitettek magukért. A környezet, valamint a figurák egyaránt remekül festenek. Tulajdonképpen a külcsín, csak a képregény világának megidézése miatt nem fotórealisztikus. Még, az ebben a műfajban örök vesszőparipának számító, élethű szemek kivitelezésével sincsen probléma. Nem véletlenül dolgoztak az egész művön olyan sokáig a programozók (a 2011 végén bemutatott „Tintin kalandjai”-nak a harminckét napot igénylő forgatását már a 2009-es esztendő márciusában befejezték). Figyelemreméltó, hogy ez a stílus, grafikailag mennyit fejlődött, cirka tíz évvel, az elsőnek számító „Final Fantasy – A harc szelleme” óta.

Sajnos azonban a forgatókönyvvel már nem ennyire rózsás a helyzet. Az erősen Indiana Jones-ra hajazó, meglehetősen kiszámítható történet (főleg azoknak, akik ismerik az eredeti sztorit) sokszor párosul gyermeteg cselekménnyel. Ezzel, az olyan bárgyú ötletekre célzok, mint amikor, a golyóálló üveget egy magas frekvencián daloló opera énekesnő nótájával törik össze. De a hátrafelé elsütött páncéltörő gegje szintén rettentő klisés. Az ilyen dolgok nem helyénvalóak egy Spielberg alkotásban. Bár a mester kezében sem szokott minden arannyá válni, ahogy producertársa, Jackson is jócskán a várakozások alatt teljesített a legutóbbi dolgozatával, a „Komfortos mennyország”-gal. Pedig annak idején Hergé-nek kifejezetten tetszett az elképzelés, miszerint Spielberg dolgozza fel az irományát. Talán, ha kicsit bátrabban változtatnak a készítők az eredeti képregényeken, akkor színvonalasabb lett volna a végeredmény.

Nagy szerencsére, a Spielberg mércével kissé lagymatag teljesítmény még mindig olyan minőséget jelent, amiről sok filmes csak álmodozhat. Például, az arab városban történő, vágás nélküli üldözéses jelenet egyszerűen pazar (több hasonló kellett volna). Továbbá, a két főszereplő, Tintin és Haddock kapitány játéka valóban szórakoztató, akárcsak a poénok egy számottevő része. Szóval a sztár direktornak, ezzel a retro-kalanddal is sikerült biztosítani a kellemes kikapcsolódást, a néző számára.

(Érdekesség – A rendező mostanság elég nosztalgikus hangulatban van, hiszen 2008-ban legyártotta a negyedik Indiana Jones-t, aztán producerként összehozta a 80-as évek ifjúsági sci-fijeit idéző „Super 8”-at).

Egy szó, mint száz, a „Tintin kalandjai” egy élvezhető alkotás, ami a jó, bár nem kiemelkedő kategóriába tartozik. Én 7/10-es osztályzatra értékelem a végeredményt. És miután egy tervezett trilógia bevezető epizódjával van dolgunk, ezért joggal számíthatunk a folytatásra. Az esély megvan, a többit majd meglátjuk.

tb