Útnak indulhat Magyarország első műholdja, a Masat-1

Magyarország első műholdja, a Masat-1 startlehetőséget kapott az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétájának első küldetésében, amely Kourou-ból indul 2012. január végén.

A Masat-1, amelynek neve a magyar és a satellite szavakból származik, egy kisméretű, úgynevezett pikoszatellit. A fejlesztés közel négy éve folyik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék együttműködésében – olvasható a műhold fejlesztői csapatának keddi közleményében.

A CubeSat szabvány szerint készült 10x10x10 centiméteres kocka alakú műhold legfeljebb 1 kilogramm tömegű lehet. Építése elsősorban oktatási célt szolgál, pályára állását követően gyűjti a saját állapotára és környezetére vonatkozó adatokat, amelyeket a földi állomásra továbbít későbbi feldolgozásra. A fedélzeten elhelyezésre került egy fél-aktív mágneses stabilizáló rendszer, ennek segítségével a Földről távirányítással lehet a szatellit orientációját befolyásolni.

Ez év októberében “merült fel annak a lehetősége, hogy részt vehetünk az Európai Űrügynökség új, alacsony pályás hordozórakétája, a Vega missziójában, és a reméltnél korábban, akár már január végén pályára állhat Magyarország első műholdja. Ez természetesen jelentős többletfeladatokkal járt, mivel a tervezettől eltérő hordozórakétára a tesztek jelentős részét és a dokumentációt is kevesebb, mint egy hónap alatt újra el kellett végezni. Ezt sikeresen, határidőre teljesítettük, így több európai ország műholdjával közösen felkerülhettünk a Vega rakétára. Természetesen a műholdunk sikeres pályára állítása nem kockázatmentes egy első küldetését teljesítő rakétával, így fenntartjuk az alternatív start lehetőségét, amelynek anyagi hátterét még biztosítanunk kell a jövőben. A Masat-1 tartalék példánya 2012. őszén startolhat orosz Szojuz-rakétán” – írják a fejlesztők.

A műholdat november elején szállították ki Hollandiába, az ESA technológiai központjába, ahol az Európai Űrügynökség szakemberei megvizsgálták, hogy műszaki szempontból megfelel-e a hordozórakéta és a CubeSat szabvány követelményeinek. Ezt követően az integrációra Toulouse-ban került sor a múlt hét folyamán, ahol a végső tesztelések is sikeresen zárultak.

“Így a Masat-1 útnak indulhat Kourou-ba, a start helyszínére 5 másik nemzet kis műholdjával együtt” – hangsúlyozza a közlemény.

Comments Closed