Nem nyilatkozhatnak pénzért és dolgozniuk kell az elítélteknek

Szigorította a szabadságvesztésüket töltőkre vonatkozó szabályok egy részét az Országgyűlés hétfőn a kormány javaslatára: az elítéltek nem kérhetnek pénzt a médiának adott nyilatkozataikért és a legtöbbjüknek dolgoznia kell. A változások életbe lépése után csak a sértett tanúkihallgatásán lehet ott ügyvéd, más tanúkihallgatásokon nem.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát 258 igen szavazattal, 96 nem ellenében hagyta jóvá a parlament. A képviselők a törvény sürgős kihirdetését kérték az államfőtől.

A büntető tárgyú törvénymódosításokkal a Ház kimondta, hogy a munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek, a terhességük 6. hónapját elérő nők és a gyermeküket gondozók kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kell a büntetés-végrehajtási (bv) intézetben vagy az erre a célra alapított gazdálkodó szervezetnél. Megteremtették a vállalkozási rendszerben történő munkáltatás lehetőségét is azzal, hogy az elítélt – a bv-szerv szerződése alapján – más gazdálkodó szervezetnél is végezhet munkát. Ezenkívül az elítéltek beilleszkedése érdekében lehetőséget adtak arra, hogy egészségügyi, gyógyító és rehabilitációs programokon vegyenek részt.

Emellett januártól nem kaphatnának pénzt a jogerősen elítélt bűnözők és hozzátartozóik a bűncselekménnyel kapcsolatban tett médianyilatkozataikért és a szerzői jogi oltalom alá eső más tevékenységért mindaddig, amíg az elítélt a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesül. Az ezzel ellentétes megállapodásokat semmisnek nyilvánították úgy, hogy a bennük meghatározott összeg az államot illeti meg.

A fideszes Varga István javaslatára a büntetőeljárási törvény úgy módosul, hogy a jövőben csak a sértett tanúkénti kihallgatásán lehet jelen ügyvéd, más tanúkihallgatásokon nem. A kormány indítványa eredetileg arra adott volna lehetőséget, hogy kiemelt ügyekben az ügyész megtiltsa a tanú érdekében eljáró ügyvéd tanúkihallgatáson való jelenlétét. A kormánypárti politikus szerint viszont a különbségtétel indokolatlan, és ezt a szabályt általánossá kell tenni, ezért kezdeményezte a változtatást.

A tanú érdekében eljáró ügyvéd ugyanakkor változatlanul ott lehet a tárgyaláson.

Az alkotmányügyi bizottság kezdeményezésére pedig rögzítették: ha megállapítható, hogy a tanú a vallomásában – meghatározott kivételekkel – magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolja, ismételten figyelmeztetni kell, hogy erre vonatkozóan a tanúvallomást megtagadhatja.

Szintén Varga István módosító javaslatának nyomán a parlament megtiltotta, hogy kiemelt ügyekben – az érintett beleegyezése esetén – poligráffal ellenőrizzék, hogy a tanú igazat mond-e. Erre a büntetőeljárási törvény nyári módosítása adott engedélyt.

Az ugyancsak fideszes Kocsis Máté javaslatára bekerült a büntető törvénykönyvbe (Btk.), hogy egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki kiszolgáltatott embert, például hajléktalant aláz meg. A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés lehet abban az esetben, ha az elkövető a magát megalázó emberről felvételt készít, vagy ilyen felvételt hozzáférhetővé tesz nagy nyilvánosság előtt.

A Btk. további tényállásokkal is kiegészült: így bűncselekménnyé nyilvánították a befolyásvásárlást; három évig terjedő szabadságvesztést lehet kiszabni arra, aki arra hivatkozik, hogy hivatalos személyt befolyásol, illetve arra tekintettel jogtalan előnyt ad vagy ígér másnak.

Önálló bűncselekménynek számít ezután külföldi feketemunkások alkalmazása is, amit két évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálnak.

A jövőben fokozott védelemben részesülnek a gyermekvédelmi intézetben dolgozó nevelők és gyermekfelügyelők, vagyis a sérelmükre elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszaknak minősülő bűncselekményeket alapesetben egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálják.

Szigorítást jelent az is, hogy aki rossz minőségű terméket jó minőségűként nagy mennyiségben értékesít, az eddigi három helyett öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, és ugyanez vonatkozik a nagy mennyiségű áru hamis megjelölésével elkövetett bűncselekményre is. Ugyanakkor a számvitel rendjének megsértését a minősített esetek kivételével dekriminalizálták, az utóbbiak büntetési tételét viszont megemelték.

A módosítással kiegészítette az Országgyűlés az el nem évülő bűncselekmények Btk.-ban meghatározott körét az olyan emberölésekkel, amelyek áldozata 14 éven aluli vagy védekezésre képtelen. Tételesen felsorolja a törvény emellett azokat a szándékos, erőszakos bűncselekményeket, amelyeknél kizárható a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége, vagyis amelyek tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethetők.

Változás az is, hogy a vesztegetések felderítése érdekében a hatóságokkal együttműködő elkövetőkkel szemben a büntetést korlátlanul enyhítheti a bíróság. A kábítószer mennyiségének megállapításakor pedig a jövő évtől nem a tiszta hatóanyag-tartalom, hanem a teljes THC-tartalom irányadó, amit szakértői véleményekre hivatkozva javasolt a kormányzat.

A jogszabály 2012. január 1-jén lép hatályba.

Comments Closed