Ljudmila Ulickaja Pécsett beszélt új regényéről

Imágó című új regényét mutatta be és művészetéről beszélt Ljudmila Ulickaja orosz írónő pénteken a pécsi Regionális Könyvtár és Tudásközpontban.

A kortárs orosz irodalom egyik legnevesebb képviselője a Pécsi Íróprogram huszonötödik vendégeként érkezett az intézménybe; s sorozat az Európa Kulturális Fővárosa keretében indult 2007-ben.

A Tudásközpont teljesen megtelt konferenciatermében Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora köszöntötte Ljudmila Ulickaját, az írónővel első magyarországi fordítója, V. Gilbert Edit beszélgetett.

Ljudmila Ulickaja elmondta: igyekszik távol tartani magát a kritikusoktól, és bár szerinte az ilyen írások között sok butaság is van, a legélesebb bírálatokat el szokta olvasni.

Leszögezte: nem alkot folyamatosan, a kötöttséget nem bírja, szeret az élettel is foglalkozni a munka mellett. A felvetésre, amely szerint Magyarországon “szoknyás Csehovnak” is szokták nevezni, Ljudmila Ulickaja megjegyezte: Csehov nem lenne elégedett, ha ezt hallaná, és ő sem az. Főleg azért, mert – mint mondta – Csehov gyűlölte a női nemet, ami műveiben is gyakran megjelenik.

Ulickaja kitért arra, hogy nincs munkamódszere, érzelmi szerzőként gondol magára, és nem előre tervező, intellektuális alkotóként. Mint elhangzott, legnagyobb nemzetközi sikereit Németországban és Franciaországban aratta, első kisregénye, a Novij Mir Szonyecska is franciául jelent meg először fordításban. Ljudmila Ulickaja kiemelte, hogy kivételesen bánnak vele Magyarországon is.

“Amikor olyan országban vehetek át díjat, ahol még látszanak az orosz lövedékek a házak falain, az azt jelenti, a kultúra győzött a politika felett” – hangsúlyozta az író, aki a 2009-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt és megkapta a Budapest Nagydíjat.

Ljudmila Ulickaja Imágó című regénye a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg Magyarországon. A mű három jó barát, egy zenész, egy költő és egy fotográfus életsorsán keresztül mutatja be a Szovjetunió hétköznapjait Sztálin halálától a Gorbacsov-féle peresztrojkáig. A regény címe biológiai fogalom, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A mű azt boncolgatja, hogy a 20. század második felének embere miként képes, illetve képes-e felnőtté válni.

Az íróval hétfőn a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, szerdán pedig a budapesti Puskin mozi Metropolis termében is találkozhatnak magyar rajongói.

Comments Closed