Sziget 2011 – Geszti Péter legjobb dalai a “mínusz egyedik” napon

Ritkán adatik meg, hogy az ember a legjobb dalait játszhatja el egy koncerten, ráadásul most a Sziget fesztivál nagyszínpadán showműsorra lesz lehetőségem: látványban sokkal többel készülünk, mint ami ezen a helyszínen eddig megszokott volt – mondta Geszti Péter az MTI-nek abból az alkalomból, hogy a Sziget fesztivál “mínusz egyedik” napján, augusztus 8-án Gesztivált rendeznek a rapper-szövegíró főszereplésével.

“Régi dalaim a legjobb barátaim, az emberek miattuk jönnek el a koncertre. A Gesztivál felidézi a kilencvenes éveket, amikor az ország még sokkal jobb kedvű volt, és bízott a jövőben, a mi dalainkból szerintem elsősorban ez maradt meg mindenki számára. Egy összegző jellegű, csak a régi számokat felidéző műsort azonban nem akartam csinálni, ezért fontos számomra, hogy a Gringo Sztár, az új zenekarom is ott lesz” – fejtette ki a 47 éves Geszti Péter.

A Sziget mínusz egyedik napján a főszereplő két és fél órán keresztül lesz színpadon, összesen harminc zenész és ötven táncos társaságában. A Geszti Péterhez köthető három zenekar, a Rapülők, a Jazz+Az és a Gringo Sztár hangszeres szettje egyszerre lesz jelen.

“A Gringo Sztár kezd, utána a Jazz+Az jön, majd a leghosszabb rész a Rapülőknek jut. Köztük lesznek rövidebb produkciók, Első Emelet-dalok, a Balkán Fanatikkal közös Repülj madár, valamint a Zoránnal virtuálisan együtt előadott Amikor elmentél tőlem. Korábban terveztünk néhány dalt A dzsungel könyve musicalből is, de ez végül szervezési okokból nem tudott megvalósulni” – sorolta Geszti Péter.

A 2011-es év a magyar könnyűzenében egyelőre Geszti Péterről szól: az előadó felvezetésként tavaly egy televíziós tehetségkutató műsor egyik mentora volt, idén áprilisban bejelentették, hogy fellép a Sziget fesztiválon, nyilvánosság elé állt a Gringo Sztárral, ő írta az Eurovíziós Dalfesztiválon induló Wolf Kati dalának szövegét és júniusban a VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díjat vette át.

“Ez nem egy tudatosan felépített pr-folyamat, csak az erővonalak voltak meg. Az igaz, hogy amikor tavaly az X-faktorra felkértek, tudtam, ez előkészítheti a zenébe történő visszatérésemet. Onnantól kezdve viszont gyakorlatilag felkéréseket kaptam, a Coke Clubtól és Szigettől is” – magyarázta Geszti Péter.

Mint felidézte, 2000-ben azért “ment ki” a magyar könnyűzenéből, mert a Jazz+Az-zal szakmailag úgy érezték, megfeszülnek közöttük a viszonyok.

“A nagy összeveszés helyett a békés elválást választottuk. A zeneszerző Dés Laci, én, valamint a lányok három különböző generációhoz tartoztunk, ez egyre inkább kiütközött ízlésben, tempóban. Belefásultam az állandó szervezési dolgokba is, ezzel párhuzamosan viszont rengeteg kihívás ért máshonnan, elsősorban a reklámszakmából. Jobban foglalkoztatott, hogy az ARC-kiállítás, később pedig a Nemzeti Vágta megszülessen” – idézte fel.

Geszti a mostani visszatérés kapcsán nem tűzött ki maga elé semmi konkrétumot, legfeljebb azt, hogy hosszabb távon szeretne zenélni. Beszámolt arról, hogy az elmúlt fél évben húsz dalt írt Erdélyi Péter zeneszerzővel, és a Gringo Sztár legelső, július közepi siófoki fellépésén kiderült, működnek a dalok, és ő maga is működik a színpadon. “A 2006 januári két Rapülők-koncertet leszámítva tizenegy éve nem léptem fel élőben”.

A Gringo Sztárban egy tizennégy fős zenekar kíséri őt és a két énekesnőt, Gereben Zitát és Sapszon Orsolyát. A csapatból Erdélyi Péter, Dés András ütőhangszeres és a fúvós részleg a Jazz+Az-os részen is színpadon lesz. A Gringo Sztárban van reggae, dzsessz, rap, pop, elektro, ska és balkáni népzene is.

“A legfontosabb inspiráció egy 2006-os, három hónapon át tartó dél-amerikai utazás volt a feleségemmel, mert beleszerettem a latin kultúrába. A rapnek megvannak a korlátai, ezért szükség volt egy erős vokális háttérre, zeneileg pedig egy sokszínű világot akartam megvalósítani. A műfaji kalandozás nem újdonság nálam, a Jazz+Az-ban is nagy különbség volt például a Csepp a tengerben és a Mit tehet a sejt között” – jegyezte meg.

Geszti 1984 és 1990 között volt az Első Emelet szövegírója. A popcsapatból a Szigeten az énekes Kiki, Berkes Gábor billentyűs és Michel (Szentmihályi Gábor), a dobos lép színpadra; utóbbi 1992 óta nem játszott a zenekarral.

“Nem volt szó arról, hogy az Első Emelet klasszikus felállása újra összeálljon, másrészt technikailag is nehéz lett volna megoldani egy újabb együttessel a színpadi átállást. Kiki, Berkes és Michel eljátssza néhány kedvenc dalomat a zenekartól” – mondta az énekes.

Az 1983-ban alakult Első Emeletnek nem Geszti volt az első szövegírója; az abban az évben kiadott Amerika/Noteszember kislemezre Hajas György írta a szövegeket.

“Egy súlyos szemsérülés miatt leszereltek a hadseregből, hónapokon át feküdtem a kórházban, gyerekkori barátom, Berkes időnként meglátogatott. Egy kockás füzetbe kezdtem írogatni rímes sorokat, ezekből egyet Gabi elvitt és ebből született egy Első Emelet-dal. Amikor az ELTE Tanárképző Főiskolára jártam, már éjjel-nappal velük lógtam. Azok a dalszövegek rólunk, akkori huszonéves fiatalok életéről szóltak, akkori trendekből fakadó kis skiccek voltak. Ma már én is mosolygok rajtuk, de az Első Emeletnek köszönhetem, hogy megtanultam dalszöveget írni” – mondta.

Hozzátette: az 1987-ben megjelent negyedik Emelet-albumtól számítja magát tudatos dalszövegírónak, ma is művelt stílusára a Rapülőknél talált rá.

A Gringo Sztár szeptembertől rendszeresen fel fog lépni, és októberben jön ki a csapat debütáló stúdiólemeze, előreláthatóan Pálinka Sunrise címmel. Geszti emellett zenei producerként Rúzsa Magdinak állít össze egy estet és hamarosan belevág egy új musical elkészítésébe is.

Comments Closed