Dupla sírt találtak a régészek az M43-as nyomvonalának feltárása során

Avarkori dupla sírt találtak ezüst és bronz fülbevalóval és övcsatokkal a Csongrád megyei régészek Csanádpalota határában; a ritka sír valószínűleg VII. századi – mondta el a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Szeverényi Vajk ásatásvezető régész csütörtökön az MTI-nek.

Mint a szakember kifejtette: a hamarosan épülő M43-as autópálya országhatár és Makó közötti nyomvonalának ezen szakaszán májusban kezdték el a feltárást. Az eddig talált legkorábbi leletek a bronzkorból származnak, mintegy 3000-3500 évesek.

A tárgyak közt kerámiák, kerámiatöredékek kerültek elő állatcsontokkal és kevés fémeszközzel. Emellett félig földbe ásott házak, veremházak, illetve a hozzájuk tartozó kisebb árkok bukkantak elő a föld alól. A bronzkor után az avarkorban, a VII. században települtek meg ismét a területen az emberek. A korszakból egy kisebb települést sikerült feltárni, valamint a hozzá tartozó temető szélét, amely a nyomvonal területére esik. Itt négy sírt találtak.

Ezek közül egy dupla sírt tártak fel. Az Alföld déli részén ez ritkaság, csupán a sírok egy-két százalékában pihennek ketten. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés a két ember közötti viszonyról, hogy szerelmi, rokonsági kapcsolat volt-e köztük, vagy csak egyszerre hunytak el. Jelen esetben nem lehet megállapítani a csontvázak elhelyezkedéséből a kapcsolatot, de egyelőre az elhunytak nemét sem, mivel a medencecsontok súlyosan roncsolódtak, úgyhogy csak néhány hét múlva tudnak többet elárulni a párról. Annyi bizonyos, hogy felnőttekről van szó. Mellékletként a sírban egy ezüst és bronz fülbevalópárt és mindkét elhunyton övcsatot találtak, de ezek sem utalnak arra, hogy egyértelműen nők vagy férfiak pihennének a sírban – közölte a szakember.

Fogas Ottó megyei múzeumigazgató a sajtótájékoztatón elmondta: jövő június 15-ig kell befejezniük a területen a feltárásokat. Tavaly októbertől idén júniusig mintegy százezer négyzetméteren végeztek feltárást. Ha ez a tempó tartható, akkor biztonsággal befejezik a vállalt feladatot. Jelen pillanatban több lelőhelyen hat csapattal dolgoznak, a bronzkortól az avarkoron át az Árpád-korig kerülnek elő emlékek.

Szarka József koordinátor hangsúlyozta, mintegy négyszázezer négyzetméter feltárandó terület várt a múzeum munkatársaira. Ez azt jelenti, hogy a munka mintegy negyedével már végeztek.

Mint azt korábban a Balogh Csilla ásatási koordinátor, a Móra Ferenc Múzeum munkatársa az MTI-nek elmondta: az M43-as autópálya Makó és az országhatár közötti 25 kilométeres nyomvonalán dolgoznak most a régészek. A Makó és Csanádpalota közötti szakaszon 26 nyilvántartott lelőhely van. A múzeumnak a munkával a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt-vel kötött szerződése alapján 2012. június 15-ig kell végeznie. A projekt bruttó 2 milliárd forintos összköltségű.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.