A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a gyulafehérvári magyarellenes atrocitásokról

A Külügyminisztérium  megdöbbenéssel értesült arról, hogy a romániai Gyulafehérváron magyarellenes atrocitások történtek. A tárca hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében reményét fejezte ki, hogy elszigetelt esetről van szó.

A minisztérium úgy tájékoztatott, hogy az erdélyi városban megrongáltak több, a katolikus egyház intézményeinek helyt adó épületet, és barbár módon megverték a teológiai intézet rektorát, valamint egy másik magyar nemzetiségű embert.

“Annak ellenére, hogy az érintett intézményekben anyagi kár okozása már korábban is előfordult, személyek elleni támadásokra eddig még nem volt példa” – olvasható a külügyi közleményben.

A tárca kifejezi reményét, hogy “nem egy összehangolt magyarellenes hangulatkeltésnek vagyunk tanúi, mely élesen szemben állna a mindkét nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bíró város szellemiségével”.

A külügyminisztérium szerint az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, melyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt. A tárca üdvözölte, hogy a román rendőrségnek sikerült azonosítania az elkövetőket, és reméli, az esetet mihamarabb kivizsgálják és a tetteseket felelősségre vonják.

A Keresztalja című katolikus hetilap hétfőn internetes honlapján arról számolt be, hogy román huligánok egy csoportja baseballütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát.

A Kolozsváron szerkesztett lap arról írt: az eset szombat este történt. A konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait.

Az ittas állapotban levő fiatalok nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseballütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze.

A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek. Tettükért három hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Gyulafehérváron nem ritkák a magyarok elleni atrocitások, megfélemlítési kísérletek – olvasható a Keresztalja honlapján.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.