Kajak-kenu Eb – Sikeres vb-főpróba Belgrádban, elégedett a kapitány

Az előzetes kapitányi várakozásokat kissé felülmúlva, 11 éremmel, köztük hat arannyal zárta a vasárnap befejeződött belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amelynek teljesítményével szinte maximálisan elégedett volt a szakvezető, Storcz Botond.

“Izgalmas hétvége áll mögöttünk, amely után kijelenthetjük: Magyarország ismét a legjobb nemzet Európában” – fogalmazott a szakember. “6-3-2-es mérleggel az éremtáblázat élén zártunk, megelőzve a fehérorosz és a német válogatottat, és öt olimpiai számban állhattunk a dobogón, ami igazán jó teljesítménynek mondható.”

A szerb főváros viadala vb-főpróbának is felfogható volt, hiszen augusztus 17-21-én Szegeden rendezik majd a sportág olimpiai kvalifikációs világbajnokságát, ahol a londoni kvóták nyolcvan százaléka gazdára talál. A 12 ötkarikás számot tekintve mindössze egy kérdőjel volt a magyar vb-csapat összetételével kapcsolatban (az olimpiai programban nem szereplő férfi számokban a július közepén sorra kerülő ob még válogató lesz): Storcz előzetesen azt mondta, ha az 1000 m-es férfi négyes nem szerepel bíztatóan az Eb-n, akkor ebben a számban újabb válogatót ír ki a vb előtt.

“Nem írok ki újabb négyes válogatót, azaz Szegeden is az Eb-n szoros versenyben negyedik Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású egység képviseli majd a magyar színeket ebben a számban” – jelentette ki ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitány.

A válogatott tagjai most néhány nap pihenőt kapnak, majd elkezdődik a felkészülés az év fő versenyére. Storcz azt mondta: mindenki a saját edzőjével dolgozik majd, de megteremtik a lehetőséget arra, hogy a csapathajók együtt is gyakorolhassanak, azaz különböző helyeken központi edzőtáborokra is sor kerül.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.