FT-jegyzet a kínai miniszterelnök magyarországi látogatásáról

Magyarország nagy sikert könyvelhetett el szerdán, amikor bejelentették, hogy Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök a jövő héten Budapestre is ellátogat ötnapos európai körútja során – írta internetes kiadásának beyondbrics gyűjtőnevű felzárkózó piaci blogrovatában a Financial Times.

A blogrovat címe utal a négy legnagyobb felzárkózó térségi gazdaság – Brazília, Oroszország, India és Kína – angol neveinek kezdőbetűiből alkotott, gyakran alkalmazott megjelölésre, és egyben arra is, hogy a rovat nemcsak e négy országra, hanem a szélesebb értelemben vett feltörekvő térségre összpontosít.

A liberális irányultságú londoni gazdasági napilap tudósítója, Chris Bryant szerint nyilván nagyobb globális médiafigyelem övezi majd Ven nagy-britanniai és németországi programját, tekintettel az euróövezeti bajokra.

Mégis, a kínai kormányfő magyarországi megállója diplomáciai diadal Orbán Viktor miniszterelnök számára, és értékes lehetőség a két ország szélesedő gazdasági kapcsolatainak megszilárdítására – áll az írásban.

A soros magyar EU-elnökség megfelelő indokot szolgáltat Vennek a budapesti leszálláshoz a londoni látogatás előtt, azonban egy magyar kormányilletékes hangsúlyozta, hogy nem EU-ügyről, hanem kétoldalú látogatásról van szó, amelynek során várhatóan különböző kínai-magyar megállapodásokat is aláírnak.

Ven látogatásának előzményeként az egymást követő magyar kormányok jelentős erőfeszítéseket tettek a kapcsolatok mélyítésére Kínával, amelyet értékes potenciális beruházási forrásnak tekintenek.

A Financial Times megemlíti, hogy Orbán Viktor a sanghaji világkiállítás zárásán találkozott Vennel, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pedig többször is járt Pekingben.

Úgy tűnik, hogy ezek az erőfeszítések kifizetődnek. A Huawei kínai elektronikai óriáscég beszállítói központot épített ki Magyarországon, és tervezi ennek bővítését is.

Februárban a Wanhua felvásárolta “az eladósodott” magyar vegyiipari gyártót, a BorsodChemet. Mindeközben a magyar-kínai kereskedelmi forgalom tavaly 28 százalékkal csaknem 9 milliárd dollárra ugrott.

“Mi lehet a következő tétel Kína vásárlási listáján? A magyar illetékesek szerdán nem fedték fel kártyáikat, de ha a beyondbrics-nek találgatnia kellene, akkor Magyarország bajokkal küszködő vasúttársasága ígéretes fogadásnak tűnhet” – áll a Financial Times internetes blogrovatának írásában.

A cikk szerint az ötlet már decemberben, Fellegi Tamás egyik kínai látogatása során nyilvánosan felmerült. Áprilisban pedig a MÁV vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá a kínai vasútépítési társasággal, abból a meggondolásból kiindulva, hogy a kínai cég műszaki, építési és finanszírozási eszközökkel járulhat hozzá a MÁV korszerűsítéséhez.

Kína eddigi legjelentősebb arra irányuló próbálkozása, hogy belépjen a felzárkózó Európa közlekedési infrastrukturális piacára, drámai kudarccal végződött a héten, miután Lengyelország törölt egy vitatott autópálya-építési szerződést egy kínai céggel, az építési folyamat közepén. Ez a szerencsétlen fordulat azonban nem fogja elriasztani sem Magyarországot, sem más térségbeli országot, tekintettel a külföldi befektetésekért folytatott kemény versenyre.

Ven pártfogásának elnyerésével Magyarország előnyre tett szert szomszédaival szemben, és valószínűtlen, hogy ezt veszni hagyná – fejeződik be a Financial Times blogrovatának írása.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.