Járvány – Már harminc halálos áldozatot követelt a németországi hasmenésjárvány

Hivatalos adatok szerint már harminc halálos áldozatot követelt a németországi hasmenésjárvány.

A Robert Koch országos járványügyi intézet csütörtök délutáni bejelentése szerint az újabb áldozatok között egy húszéves lány is van.

A megbetegedettek közül több mint hétszázan vannak életveszélyben. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.

A hatóságok mindennek ellenére azt állítják, hogy a különleges kólibaktérium okozta fertőzés elérte tetőpontját, az elmúlt 24 órában ugyanis kevesebb új megbetegedés történt. Ugyanakkor továbbra is maximális elővigyázatosságra intettek, hangsúlyozva, hogy továbbra sem ajánlatos a járvány terjedéséért gyanúsnak tartott észak-németországi uborka, paradicsom és saláta, valamint a növényi csíra fogyasztása.

Az illetékesek tovább folytatják a kutatást annak elderítésére, hogy miként terjed a különleges mutációjú és rendkívül agresszívnak tartott bélbaktérium. Az eddigi erőfeszítések – a konkrét bizonyítékokat hiányoló feltevések ellenére – mostanáig semmi eredménnyel nem jártak. Az előző nap egy magdeburgi szeméttárolóban felfedezetett, EHEC-baktériummal fertőzött uborkamaradék a jelek szerint nem vitte előre a nyomozást.

Mindenesetre a hatóságok csütörtökön egy újabb “szálba” kapaszkodtak. Ezúttal azt derítették ki, hogy egy göttingeni családi ünnepség mintegy 70 résztvevője közül legkevesebb öten betegedtek meg a fertőzésben. Az ünnepi menüt Kasselből rendelték, úgyhogy az illetékesek most Kasselben kutatnak.

Mindennek nyomán tovább erősödtek azok a nézetek, amelyek szerint a  hatóságok hiába nyomoznak. Ez egyébként nem először fordulna elő, a korábbi, de kevésbé súlyos németországi EHEC-járványok többségének forrását sem sikerült felderíteni. Ennek oka a többi között az volt, hogy a gyanúsnak tartott élelmiszert a megbetegedések, valamint a vizsgálatok idejére már maradéktalanul elfogyasztották.

A Berlinben tartózkodó spanyol Európa-ügyi miniszter csütörtökön sajtóértekezleten jelentette be, hogy a kialakult viszály ellenére Spanyolország lemond a Németországgal szembeni kártérítési eljárás kezdeményezéséről.  Madrid a közelmúltban élesen tiltakozott amiatt, hogy a német hatóságok minden alap nélkül gyanúsították meg lehetséges fertőzésforrásként az importált spanyol uborkát. A miniszter ugyanakkor közölte: az esetleges magánpanaszokra a kormánynak nincs befolyása.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.