Nagy területen kóborolnak a házimacskák

Meglepően nagy területen kóborolnak a házimacskák – állapították meg két éven át tartó tanulmányukban amerikai kutatók, akik jeladókat szereltek az állatokra, aktivitásukat pedig a nyakukhoz rögzített szenzorral követték.

A nyomon követett macskák Illinois állam Champaign és Urbana városaiban éltek, egyik hányaduk elvadulva, a másik háznál – írta a Scientific American tudományos portál (http://www.scientificamerican.com).

A teljes populáció a jeladókból származó információk alapján mintegy 2600 hektárt kóborolt be. Akadt olyan elvadult macska, amelyik egymaga ötszáz hektárt meghaladó területet csavargott be a két év alatt. A háznál élő macskák ennél jóval kisebb területre szorítkoztak kóborlásaik során, ám még náluk is átlagosan két hektár volt a bejárt vidék.

A házi kedvencek mozgásos aktivitása is sokkal kisebbnek bizonyult, mint vadon élő társaiké: idejük csupán 3 százalékában mutattak intenzív tevékenységet, miközben a “vadak”, amelyeknek maguknak kellett gondoskodniuk élelmükről, idejük 14 százalékában igen aktívak voltak.

Az eredeti tanulmány a Journal of Wildlife Management című szakfolyóiratban jelent meg A szabadon kószáló házimacskák vadászterülete, élőhely-használata és aktivitási mintázata címmel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.