Kínai roham európai cégekért

A kínai Lenovo számítógépkonszern 630 millió dollárt kínál az esseni székhelyű Medion részvényeinek 51 százalékáért. Ha az üzlet létrejön, a kínai vállalat mintegy 7 százalékos részesedésre tesz szert az európai PC-piacon.

A Lenovo akkor vált világszerte ismertté, amikor 2005-ben 1,75 milliárd dollárért megvásárolta az amerikai IBM személyi számítógép-ágazatát. Idén januárban ismét a Lenovo nevétől volt hangos az üzleti sajtó: Japánban fúzióra lépett a iparág óriásának számító NEC konszernnel, miáltal megnyílt előtte a szigetország számítógép-piaca.

A Medionnal az utolsó német számítógépmárka is elveszíti önállóságát. Az esseni vállalat igazgatótanácsának elnöke (és főrészvényese), Gerd Bachmann a Handelsblattnak nyilatkozva kijelentette: kész eladni a cég 36,66 százalékát a Lenovónak. A kínai partner által célul kitűzött 51 százalék innen már karnyújtásnyira van csupán.

A Lenovo módszere tipikusnak mondható a kínai vállalatok körében. Német cégek egyre nagyobb számban vonulnak ki a háztartási elektronika piacáról – az így keletkezett űrbe pedig előszeretettel nyomulnak be az ázsiaiak. Az előretörés azonban nem csak az elektronikai ipart érinti: a kiszemelt és felvásárolt európai cégek között akadnak autógyárak éppúgy, mint bányaipari, vegyipari, energetikai vállalatok. Példaként említette a Handelsblatt az angol MG Rovert (vevő: Nanjing autógyár), a norvég Elkemet (China Bluestar Group), a svéd Volvót (Geely), a német Dürkopp-Adlert (Shangdong Group), a magyar Borsodchemet (Yantai Wanhua).

A kínai kormány és ipar hosszú távú tervet valósít meg a hatalmas ország iparának fellendítése érdekében. Már nem érik be a licenszet vevő és/vagy utánzatokat gyártó szerepkörével: saját termékekkel akarnak babérokat aratni az egész földgolyón.

Japán, Tajvan, Dél-Korea már évtizedekkel ezelőtt megmutatta, hogyan kell ezt csinálni. A kínai módszer azonban más dimenziót takar, elvégre még soha egyetlen más ország sem rendelkezett ekkora munkaerő-tartalékkal és ilyen duzzadó államkasszával a központilag tervezett globális felvásárlási stratégia megvalósításához.

Közismert tény, hogy a világpiacot már régóta elárasztják Kínában gyártott tv-készülékek, PC-alkatrészek, DVD-lejátszók vagy mobiltelefonok. Ezek gyártói azonban többnyire ismeretlen nevű cégek: Shenzhen Huauxuxing Electronics, Cixi Hangxing és hasonlók. A legtöbb kínai PC-gyártó neve csak belföldön ismert – ezen akar változtatni Peking. Ezt a célt szolgálja a Medion felvásárlása. Nem ok nélkül hangsúlyozta Milko van Duijl, a Lenovo menedzsere az esseni cég “kiváló ismereteit a nyugat-európai kereskedelmi módszerekről”. (A Medion az Aldi szupermarket-hálózat elektronikai márkája már évtizedek óta.)

A kínaiak figyelme nem csak Európára összpontosul. A 2010-ben külföldön beruházott 60 milliárd dollárjuk oroszlánrésze a feltörekvő országokba irányult, csak egy töredéke jutott Európába. Ennek nyomós oka van: a kínaiakat szívesebben látják Ázsia és Afrika feltörekvő országaiban, mint Európában, ők maguk is jobban kiismerik ezekben magukat. Termékeik, szolid középkategóriás áruik dömping árakon, igen keresettek.

Az sem mellékes, hogy a feltörekvő országokban eszközölt beruházások hozama magasabb. Ezek a piacok szédítő ütemben bővülnek, növekedési rátájuk gyakran kétszámjegyű, jócskán lepipálva a lankadt konjunktúrájú Európát és Észak-Amerikát. A kínai roham a jövőben sem fog lankadni. Az új ötéves terv értelmében 2016-ig évente 20-30 százalékkal fog bővülni a  külföldi beruházások volumene – ígéri a pekingi kereskedelmi minisztérium

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.