Pedagógusnap: Tüntetés a kormány oktatási reformprogramja ellen Budapesten

Több ezer pedagógus demonstrált a kormány oktatási és szakképzési reformprogramja ellen az országos pedagógusnapon, vasárnap Budapesten, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szalay utcai épülete előtt; a tiltakozók a szeptemberi iskolakezdésre országos sztrájkot is kilátásba helyeztek, ha nem jutnak megegyzésre a kormánnyal.

A megmozdulásra az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeztek pedagógusok, szakszervezeti tagok, akik a képviselői irodaház melletti Olimpiai parktól indulva a Széchenyi rakparton át, a Kossuth tér érintésével vonultak a minisztérium elé.

Öt közoktatási szakszervezet különböző zászlói mellett a tiltakozók transzparenseket tartottak a magasba, amelyekre – többek között – azt írták: “Elegünk van Hoffmann meséiből!”, “Lázár, kelj fel és menj!”, “Éljen a kormány – közmunkából és szociális segélyből!”, “Demokráciát – most!”.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az épület sarkánál felállított színpadon azt mondta: nem akarják, hogy róluk, nélkülük döntsenek, és nem tudják tovább tolerálni, hogy csak négyévente, a választásokkor legyen fontos a közoktatás és a pedagógus.

A Fidesz választási kampányában elhangzottakat idézve úgy fogalmazott: egy évvel ezelőtt azt mondták, a pedagógust meg kel becsülni, biztosítani kell az értelmiségi létet, “de az értelmiségi életmódhoz, ha tetszik, ha nem, pénz kell”. A PDSZ elnöke kijelentette: ha nem jutnak megegyezésre a kormánnyal, el kell gondolkodniuk, hogy ősszel, a tanévkezdéskor sztrájkoljanak jogaik érvényesítése érdekében.

Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) elnöke arról beszélt, ma a pedagógusnap nem az ünneplésről szól, a tanárokat a bizalmatlanságot érintő érzés veszi körbe, gondolataikat a pénztelenség, az állásvesztés lehetősége, az oktatásba való beavatkozások uralják.

Megjegyezte: az elmúl húsz évben minden kormány fontosnak tartotta az oktatás prioritását, de sokszor reformprogramjainak kifutási időt sem adott, úgy változtatott saját, vagy az előző kormány elképzelésén, hogy hatását nem értékelte. Ezért elfogadhatatlannak tartják, hogy a szakképzést a kormány kiszervezze a közoktatás rendszeréből – tette hozzá. Az MKSZSZ vezetője fontosnak nevezte a szociális társadalmi konzultáció intézményét, de azt hangsúlyozta, az oktatásra vonatkozó egyetlen kérdésre adott válasz nem helyettesítheti a szakma érdekeit.

Egy szülő a színpadon arról beszélt: nem a közoktatás, a magyar demokrácia van válságban. Azt követelte, az oktatási államtitkárság az oktatási hivatalon keresztül semmisítse meg az önkormányzatok iskolabezárási határozatait, a kormányzó pártszövetség vezetői pedig tegyenek meg mindent az ingatlancélú manőverezések megakadályozására, a közoktatási reformról pedig haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a diákok, a szülők és a tanárok bevonásával.

Somogyi László, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke arról beszélt, hogy tíz év alatt 40 százalékkal csökkent a reáljövedelmük, kötelező óraszámuk pedig 20 százalékkal nőtt. Elvontak sok álláshelyet, az adminisztratív feladatokat is a tanároknak kell elvégezniük.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt hangsúlyozta: ma csak államtitkársági szinten, erősen csökkentett létszámmal és költségvetéssel foglalkozik a kormány a közoktatással, “nem szánt önálló tárcát” ennek a területnek, ezért hangjuknak a miniszterelnökig kell eljutniuk. Azt hangoztatta: ne Matolcsy György mondja meg, mennyi legyen a pedagógusok kötelező óraszáma. Az rossz irány, ha az oktatásra csak úgy tekintenek, mint egy költségvetési kiadásra, nem pedig olyan befektetésként, amely megtérül. Galló Istvánné látszatintézkedésnek nevezte, hogy a kormányzat csak néhány kiválasztott iskolaigazgatónak küldött levelet a közoktatás átszervezésével kapcsolatos kérdések megválaszolására. Véleménye szerint ez csak azt a célt szolgálja, hogy “saját elképzeléseit igazolni lássa”.

A szakszervezetek nevében Muity Mária, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének titkára egy, a kormánynak címzett petíciót adott át az oktatási államtitkárság egyik munkatársának. A dokumentumban a tíz százalékos béremelés mellett azt követelik, hogy az oktatási intézmények fenntartásáról, finanszírozásáról ne a kormányhivatalok, hanem a fenntartók döntsenek, így a munkáltatói jogkörökről, a pedagógusok munkaidejéről, a kötelező óraszámról, a bérezésükről és a juttatásaikról se nélkülük döntsenek. Elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy a kormány csökkenteni akarja a tankötelezettség idejét, illetve a felsőoktatási hallgatók számát.

A pedagógusokkal zsúfolásig megtelt Szalay utcában a szervezők azt közölték, hogy a megmozduláson több mint tízezren vettek részt. A demonstráció közben bejelentették, hogy a meteorológiai szolgálat narancssárga riasztást adott ki, és veszély esetén merre lehet biztonságosan elhagyni a helyszínt. A közlés után néhány perccel hatalmas eső érkezett, de a résztvevők ennek ellenére a Parlament melletti utcában maradtak, és hallgatták a szónokokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.