Az MSZP-kongresszus összehívását kezdeményezi Mesterházy Attila

Az MSZP kongresszusának összehívását kezdeményezi Mesterházy Attila június 18-ára.

A pártelnök a választmány szombati ülésén – ahol a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform által szorgalmazott pártszavazás kiírásáról határoznak – azt mondta: az MSZP belügyeiről és jövőjéről szóló vitákat korrekt és átlátható módon kell lezárni, ezért javasolja, hogy a szocialisták június 18-án tartsanak kongresszust. “Itt a többség eldöntheti, hogy milyen pártot akar” – utalt arra, hogy az MSZP-ben hosszú ideje vita folyik a párt átalakításának mikéntjéről.

“Ha tisztességes, nyílt vitában a többség eldönti, hogy milyen pártot szeretne, azt mindenkinek tudomásul kell vennie” – mondta, kiemelve: ezután az MSZP önmaga helyett az ország dolgaira összpontosíthat.

Mesterházy Attila közölte, hogy javaslatáról egyeztet az elnökséggel, amely összehívhatja a kongresszust. Ezen személyi kérdésekkel nem foglalkoznának.

Kifejtette: a szocialista párt jövőjéről szóló vita fontos, ahogy az is, hogy abban mielőbb döntésre jussanak. Ugyanis – folytatta – a belső viták akadályozzák, hogy az MSZP “kifelé forduljon”, és arra koncentráljon, hogy milyen úton halad tovább, ha sikerül leváltania az Orbán-kormányt. Mint mondta, a szocialista pártnak ahhoz, hogy alternatívát tudjon nyújtani, össze kell fognia minden olyan demokratikus erővel, amely hozzá hasonlóan látja az ország helyzetét. De legalább ilyen fontosnak nevezte, hogy a párt egységes legyen.

Beszéde nagyobb részében Mesterházy Attila a kabinet első évét értékelte. Azt mondta: az Orbán-kormány tevékenységét hatalmi arrogancia, dilettantizmus, korábbi ígéreteinek megtagadása és megszorítások sora jellemezi.

Véleménye szerint a Fidesz “torz demokráciafelfogása” oda vezetett, hogy a kormánypárt kétharmados többségével visszaélve “parlamenti diktatúrát” valósított meg, feltételezve, hogy bármit megtehet, ideértve a visszamenőleges hatályú törvényalkotást és a szerzett jogok elvételét is.

A kormány társadalompolitikáját perverznek nevezte, mondván, a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé teszi. Kifogásolta, hogy a kabinet “elárulta és magukra hagyta” a munkavállalókat, a megszorításokkal pedig azoktól vesz el, akik amúgy is nehéz helyzetben vannak.

A gazdaságpolitikáról azt mondta: zsákutcás, mert bár a szocialista kormányok megteremtették a fenntartható növekedés feltételeit, a Fidesz-kormány letért erről az útról. Szavai szerint a kormányzati gazdaságpolitika nem segíti a munkahelyteremtést, a költségvetést pedig ad hoc intézkedésekkel, egyszeri bevételekkel próbálja konszolidálni.

Az MSZP-elnök szerint a kormány nem egyeztet partnereivel, hanem zsarolja és megfélemlíti őket, és hasonló stílusban politizál a nemzetközi színtéren is, rontva ezzel az ország megítélését és kapcsolatrendszerét.

Az MSZP választmánya szombaton zárt ülésen dönt arról, hogy mely kérdésekben ír ki pártszavazást. A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció hat kérdést tenne fel a párttagoknak: javasolják, hogy a tagság közvetlenül válassza meg az MSZP elnökét és a megyei elnököket; hogy a szocialista párt a törvényben megköveteltnél nagyobb átláthatóságot biztosítson a gazdálkodásáról; hogy a pártvezetők és az e tisztségekre jelöltek jövedelem- és vagyonnyilatkozatával kapcsolatban a párt országos etikai és egyeztető bizottsága ellenőrzést folytathasson; valamint hogy a pártvezetők csak egy választott tisztséget tölthessenek be.

A párt elnöksége azt javasolta a választmánynak, hogy csak a kezdeményezők által megfogalmazott kérdéseket bocsássa szavazásra. A pártszavazás kiírásához kétharmados többség szükséges, a voksolást júniusban tarthatják meg.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.