Exkluzív dugódíj: Behajtási díjat számlázott Obamának a londoni városháza

Belvárosi behajtási díjat számlázott Barack Obama amerikai elnöknek csütörtökön a londoni polgármesteri hivatal.

Obama – felesége, Michelle kíséretében – kedden és szerdán tartózkodott a brit fővárosban, II. Erzsébet királynő vendégeként. Az elnököt és kíséretét 15 járműből álló konvoj szállította az egyes programok helyszíneire, és Obama szokás szerint saját harckocsi-páncélzatú limuzinján utazott.

A közkeletű nevén csak “Fenevadként” (Beast) emlegetett nyolctonnás Cadillac vegyi és rakétatámadásnak is képes ellenállni, 20 centiméter vastagságú ajtói egyenként olyan súlyúak, mint egy Boeing 757-es repülőgép ajtaja, és az autó akkor is mozgásképes marad, ha mindegyik kerekét kilőnék.

A londoni városháza csütörtökön bejelentette, hogy a Beast és az elnöki konvoj többi járműve után kiszámlázta az amerikai kormánynak a két napra járó behajtási díjat. A polgármesteri hivatal szerint az Egyesült Államok köteles kifizetni a számlát, tekintettel arra, hogy a konvoj útvonalait az áthaladások idejére nem zárták le, az autók ugyanúgy részesei voltak a londoni közúti forgalomnak, mint bármely más jármű.

A londoni közgyűlés 2003-ban honosította meg az akkor napi 5 fontos, azóta tíz fontra (3100 forint) emelt behajtási díjat. Ezt minden négy- vagy többkerekű, belső égésű motorral hajtott, nem tömegközlekedési vagy egyéb közszolgálati jármű vezetőjének ki kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között kocsijával átlépi a belvárosi fizetős zóna határát. A díjfizetési kötelezettség alól csak az elektromos és hibridüzemű, vagy igen alacsony károsanyag-kibocsátású magánautók tulajdonosai kapnak mentességet.

A díj befizetésének elmulasztása esetén az első bírság 120 font (37 ezer forint), ami folyamatosan növekszik a fizetés további halogatásával.

A londoni városháza a behajtási díj meghonosítása óta folyamatos vitában áll az Egyesült Államok londoni nagykövetségével. A képviselet ugyanis nem hajlandó kifizetni a torlódások és a légszennyeződés csökkentésének céljával bevezetett díjat, arra hivatkozva, hogy az adó, márpedig az 1960-as Bécsi Konvenció alapján a diplomaták nem adóznak a fogadó országban. A hivatalos városházi álláspont azonban az, hogy nem adóról, hanem szolgáltatási és úthasználati díjról van szó.

Az Egyesült Államok jelenleg már 5,3 millió font (több mint másfélmilliárd forint) kifizetetlen behajtási díjjal tartozik Londonnak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.