Magyarország visszaszerezte Mol-tulajdonrészét Oroszországtól

Magyarország kedden visszaszerezte a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten.

A kormányfő úgy fogalmazott: ez több volt, mint vásárlás, ez egy nehéz küzdelem volt, egy év kemény tárgyalássorozat és egyeztetés után sikerült nyélbe ütni a megállapodást.

Fontos lépést tettünk az erős Magyarország felé vezető úton, egy ország sem lehet erős, ha teljesen kiszolgáltatott az energiaellátása – fogalmazott Orbán Viktor, aki kijelentette: “nemzetstratégiai szempontból egyik legjelentősebb és közép-európai szinten is meghatározó nagyvállalatunkat most sikerült biztonságba helyeznünk”.

[pullquote]A magyar állam 1,88 milliárd euróért szerezte vissza a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt az orosz Surgutneftegastól (Szurgutnyeftyegaz) – jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten.[/pullquote]

A kormányfő közölte: Magyarország és Közép-Európa megújításának egyik kulcsa az energiafüggőség csökkentése és a nemzeti ipar újjáélesztése. “Erős magyar és erős közép-európai vállalatokra van szükség, hogy a XXI. században versenyképes legyen a régió és Magyarország. A Mol ilyen vállalat” – mondta.

Rögzítette: a magyar kormánynak mindenkor ki kell állnia az ország és a magyar emberek érdekeiért. “Ezt tettük, ezt tettem én is a mai napon, és ezt fogjuk tenni a jövőben is” – zárta sajtónyilatkozatát Orbán Viktor.

 

A Surgutneftegas nem kommentálta a Mol-tulajdonrész Magyarország általi visszaszerzését

A Surgutneftegas sajtóosztályán kedden nem kommentálták Orbán Viktor miniszterelnök bejelentését, amely szerint Magyarország visszaszerezte a leggazdagabbnak tartott orosz kőolaj- és földgáz-ipari társaság Molban korábban szerzett 21,2 százalékos tulajdonrészét.

Az MTI kérdésére azt válaszolták, hogy egyelőre nem fűznek a bejelentéshez megjegyzést.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.