Történelmi látogatás: Írországba érkezett a brit uralkodó (frissített)

Négynapos állami látogatást kezdett kedden Dublinban II. Erzsébet királynő, akinek személyében éppen száz éve lépett először brit uralkodó a mai Írország földjére.

Legutóbb a királynő nagyapja, V. György király látogatott az akkor még a brit korona fennhatósága alá tartozó Írországba, 1911-ben.

Az önálló ír államiság csaknem kilenc évtizede alatt eddig soha nem járt brit uralkodó Írországban, és Nagy-Britannia az egyetlen EU-társállam, amelynek államfőjét a kedden kezdődött látogatásig egyszer sem fogadták Dublinban.

A 85 esztendős II. Erzsébet királynőt és 90 éves férjét, Fülöp edinburghi herceget – katonai tiszteletadás és tüzérségi díszsortűz mellett – Mary McAleese ír államelnök és férje fogadta a dublini elnöki palotában.

A személyes üdvözlések során az ír elnök részéről elmaradt a hölgyek esetében szokásos térdhajtás, és Mary McAleese férje is mellőzte a királynőnek kijáró főhajtást.

Külföldi politikusoktól a brit udvari protokoll e formaságot ma már nem követeli meg kötelezően, a keddi fogadtatás esetében mégis feltűnő volt e gesztusok elmaradása. Londoni kommentátorok szerint az ír elnöki házaspár ezzel is hangsúlyozni kívánta Írország teljes függetlenségét a brit koronától.

A történelmi jelentőségű látogatás első napjának legkiemelkedőbb eseményeként a brit uralkodó és az ír államfő közösen koszorúkat helyezett el a dublini Emlékezés Kertjében, amely a brit uralom elleni ír fegyveres küzdelmek, felkelések Írországban mártírként számon tartott áldozatainak emlékét őrzi.

A közös koszorúzás idején félárbocon lengett az emlékmű felett az ír nemzeti lobogó, amíg az ír katonazenekar a brit nemzeti himnuszt játszotta. II. Erzsébet királynő és Mary McAleese a koszorúk elhelyezése után egyperces csenddel tisztelgett a brit uralom elleni küzdelem ír áldozatai előtt.

Az emlékmű megkoszorúzásának különös történelmi jelentősége, hogy – jóllehet a két ország természetesen hosszú évtizedek óta szoros és sokrétű politikai, gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat ápol – formailag ezzel az eddig példátlan gesztussal teljesedett ki a brit-ír megbékélési folyamat.

II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg dublini látogatását rendkívüli biztonsági intézkedések kísérik. A királyi házaspár védelmét 8500 rendőr és katona látja el, köztük a Scotland Yard különleges kiképzésű, kifejezetten a brit királyi család védelmére kialakított osztagának 120 tagja, akik fegyveres szolgálatot teljesítenek a látogatási programban szereplő írországi helyszíneken. Ezt brit sajtóértesülések szerint az ír kormány csak hosszas kétoldalú egyezkedés után engedélyezte, miután a brit fél leszögezte, hogy ez a látogatás egyik elengedhetetlen előfeltétele.

A biztonsági készültség szintjét jelezte, hogy az uralkodói pár autókonvoja által érintett dublini utcák szinte kihaltnak tűntek, mivel a rendőrség a járművektől tisztes távolban tartotta a tömeget.

A látogatás előestéjén így is működőképes pokolgépet találtak egy autóbuszmegállóban Dublin közelében; a szerkezetet az ír hadsereg tűzszerészei ellenőrzött robbantással megsemmisítették.

A brit külügyminisztérium szóvivője kedden bejelentette, hogy az incidens ellenére sem változik a királynő és férje írországi látogatásának programja.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.