Hubay Miklós írótól jövő pénteken vesznek végső búcsút

Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaírótól, műfordítótól, esszéistától május 27-én, pénteken 14 óra 15 perckor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában – tudatta a Magyar Írószövetség hétfőn az MTI-vel.

A Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja életének 94. évében, május 7-én hunyt el.

Hubay Miklós 1918-ban született Nagyváradon. Már első darabja a Magyar Nemzeti Színház repertoárjában szerepelt. 1946-ban a genfi Magyar Tájékoztató Könyvtár kinevezett igazgatója lett, segítségével sok magyar író, képzőművész és muzsikus kapott genfi ösztöndíjat.

Hazatérése után a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgjaként dolgozott. Mindkét állásából egy napon bocsátották el.

Évekig főként filmgyári forgatókönyveket írt és fordított. 1956. október 27. és 1956. november 2. között a Szabad Magyar Rádió Irodalmi adását vezette a Parlamentben.

Nevéhez fűződik az első magyar musical, Az egy szerelem három éjszakája, amelynek szerzőtársai Vas István és Ránki György voltak.

A hosszantartó hazai állástalanság után Hubay Miklós pályafutása 1974-1988 között Firenzéhez kötődött, ahol a magyar irodalmat rendkívül népszerűvé tette az egyetemen. Közben 1981-től öt éven át a Magyar Írószövetség elnöke volt. Kezdeményezésére ünnepeljük a magyar dráma napját.

1987-1996 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1991-től tíz évig a Magyar PEN Club ügyvezetője, majd elnöke volt – ekkor ismertette el nemzetközileg az önálló magyar PEN Centrumot Romániában.

Olyan darabjai tették halhatatlanná, mint például a Hősök nélkül, a Tüzet viszek, a Búcsú a csodáktól, az Ők tudják, mi a szerelem, a Hová lett a Rózsa lelke? vagy az Elnémulás. Legutóbbi könyvében elméleti munkáinak sorát gazdagítva, Madách Imre Az ember tragédiája című drámájáról írt jegyzeteit, esszéit gyűjtötte csokorba Aztán mivégre az egész teremtés? címmel.

Hubay Miklóst három alkalommal (1955, 1965, 1975) tüntették ki József Attila-díjjal. Róma Város Díjával 1997-ben, az Arany János-díjjal 2004-ben, Prima-díjjal pedig 2005-ben jutalmazták. 1994-ben Kossuth-díjat kapott, majd a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át 2003-ban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.