Ezüstdíj Magyarországnak az ENSZ reklámversenyén

Ezüstdíjat nyert egy magyar ügynökség egy New York-i reklámversenyen, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt folyt.

A New York Festivals és az ENSZ Tájékoztatási Főosztálya 1990-ben hozta létre a nemzetközi közszolgálati reklámdíjat, hogy elismerje azokat a hirdetéseket, amelyek a legjobban mutatják be az ENSZ szellemiségét és céljait. Idén a zsűri tagjai több tucat tévé-, rádió- és újság-, valamint online-média-formátumban készült reklámot tekintettek át, amelyeknek egyebek közt az emberi jogok, az AIDS, a fogyatékosság, a gyermekvédelem és a közúti biztonság voltak a témái.

Az aranydíjat a svéd Lowe Drindfords Stockholm nyerte el Az élet lottója című, gyermekvédelmi médiakampányával. Az ügynökség olyan honlapot készített a svédek számára, mely bemutatja, hogy milyen lenne az életük, ha más országba születtek volna.

Az ezüstdíjas magyar ügynökség a DDB Budapest, amely Lassú letöltés című digitális, interaktív kampányáért kapta az elismerést. Az Amnesty International Magyarország számára készített reklámjában arra hívja fel a világ vezetőit, hogy teljesítsék a Millenniumi Fejlesztési Célok ígéreteit, a számítógépezőket pedig arra kérik a reklámban, hogy töltsenek le videókat, ám helyettük a következő felirat jelenik meg: „Máris türelmetlen vagy? Csak 15 másodpercig tartott. Képzeld el, hogy 15 évet vársz az ételre!”

A harmadik helyezett a DDB Sanghaj nevű kínai ügynökség Zöld gyalogosátkelő című kampányával, amelyet a Kínai Környezetvédelmi Alapítvány számára készített. Egy forgalmas gyalogosátkelőt lefedtek vászonnal, amelyre lomb nélküli fát festettek, mellé pedig zöld festékkel átitatott szivacsokat tettek. A gyalogosok átkelve a vásznon rálépnek a szivacsokra és zöld lábnyomokat hagynak hátra, amelyek a lombtalan fát egyre lombosabbá varázsolják, így üzenve, hogy autó helyett sétával zöldebb környezetet teremthetünk – tudatta hétfőn az ENSZ Információs Szolgálatának bécsi irodája.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.