A 3D Internet alapú kontroll és kommunikációs laboratórium épült Budapesten

A robotizáció területét segítő 4 és kommunikációs (3DICC) laboratórium épült az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (SZTAKI), ahol a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) együttműködve jött létre az európai viszonylatban is kiemelkedőnek számító rendszer.

A Norvég Alap támogatásával 100 millió forintos beruházással tíz hónap alatt létrejött új budapesti laboratórium a tudástranszfer gyakorlati alkalmazására ad példát.

A kutatók egy modern, 13 kamerával felszerelt 4D (azaz a háromdimenziós kép valósidejű mozgóképként való megjelenítésére alkalmas) rekonstrukciós stúdiót és egy 3D immerzív virtualizáló rendszert hoztak létre, azaz egy olyan laboratóriumot, amely a mozgásdetektáló ruhába öltözött kutatót helyezi a virtuális térbe.

A tudományos-fantasztikus filmekből ismert rendszerrel a tudósok olyan problémákat oldhatnak meg, amelyeket korábban csak éveket várva, egymás kutatóintézeteibe utazva lehetett modellezni.

A virtuális tér segítségével többek között az is megvalósítható, hogy egy budapesti fejlesztésű szoftver működtethet egy Tokióban található robotot, miközben az egész folyamatot virtuális 3D-s megjelenítőn keresztül egy harmadik helyszínen lehet végigkövetni.

A projekt részeként készült el a www.virca.hu címen található virtuális kollaborációs platform (VirCA, Virtual Collaboration Arena), amely az együttműködésben részt vevő laboratóriumokat köti össze más intézményekkel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.