Olcsóbb távközlési szolgáltatás 3,6 millió magyar háztartásnak

Mintegy 3,6 millió háztartás olcsóbb és jobb távközlési szolgáltatást vehet igénybe a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NHHH) új, a nagykereskedelmi piacokat szabályozó határozatai szerint. Szalai Annamária, a hatóság elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a határozat az új technológiákra is vonatkozik a hírközlési, illetve a szélessávú piacokon.

Így az optikai és részben a kábelhálózatokat is meg kell osztaniuk a nagy szolgáltatóknak a kisebb versenytársakkal például ott, ahol azoknak nincs ilyen vezetékük. A hatóság ugyanis az uniós elvekkel összhangban úgy ítéli meg, hogy az új generációs hálózatok akkor jelentik a fejlődés zálogát, ha az ahhoz való hozzáférést kiszélesítik.

A nagykereskedelmi piac szabályozása pedig azért fontos, mert az itt kialakult árak határozzák meg a végfelhasználói díjakat is.

Magyarországon az új generációs, széles sávú hálózatokat jelenleg a települések 19 százaléka és a lakosság 62 százaléka éri el.

Az NMHH szerint az új szabályozás beruházásösztönző is, mert megszünteti a bizonytalanságot, ugyanakkor a fejlesztéseket az új technológiák irányába tereli.

A szabályozással a hatóság egyik célja az volt, hogy technológia semlegessé, infrastruktúra alapúvá tegye a versenyt. A kis cégek ugyanis csak úgy tudnak a nagyok által kínált szolgáltatásokkal versenyezni, ha nagykereskedelmi díjak ellenében hozzáférnek a meghatározó szolgáltatók hálózataihoz, s azon keresztül kiskereskedelmi szolgáltatásokat nyújtanak a lakosságnak.

Az elnök elmondta, a verseny csak úgy élénkülhet, ha aszimmetrikus szabályozást alkalmaznak, azaz a kisebb szolgáltatókra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a nagyokra.

A hatóság úgy látja, a piacon egyre inkább a csomagban kínált szolgáltatások versenyeznek, s nem az egyes szolgáltatások. Az NMHH adatai szerint 2010-ben 1,6 millió háztartás vett igénybe csomagban távközlési szolgáltatást, ami 40 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az elnök kifejtette, a jövőben a csomagok szerepe még inkább meghatározó lesz, amelyeknek a kialakítását a mostani határozatok is segítik.

Magyarországon jelenleg három nagy szolgáltató, a Magyar Telekom, az Invitel és a UPC birtokolja a vezetékes infrastruktúra 70 százalékát. A 3,6 millió háztartás 30 százaléka kisebb cégektől veszi igénybe a szolgáltatásokat, ám az NMHH reményei szerint ez az arány növekedni fog.

Mátrai Gábor, a hatóság elnökhelyettese elmondta, hogy az új generációs hálózatoknak jelentős tőkeigényük van, illetve kiépítésük nagy kockázattal jár. Éppen ezért nagyon fontos a beruházások ösztönzése közpolitikai eszközökkel, illetve támogatásokkal és szabályozással.

Az új szabályozás a “nagykereskedelmi hozzáférés a helyhez kötött hálózat infrastruktúrájához, beleértve a hálózatok részleges és teljes átengedését” elnevezésű négyes számú piacra, illetve az ötösre, a nagykereskedelmi széles sávú hozzáférés piacára vonatkozik.

A határozatokat az unió is jóváhagyta.

Az elnök elmondta azt is, a hatóság időarányosan jól áll a tervek teljesítésében, a piacelemzésekkel, az uniós hírközlési irányelvek magyar szabályozásba való átültetésével és a digitális átállással.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.