Bin Laden azt számolgatta, hány amerikai halála kell céljaik eléréséhez

Az Oszama bin Laden elleni kommandós akció alkalmával lefoglalt dokumentumokból, illetve a terroristavezér kézzel írt naplójából kiderül, hogy az al-Kaida néhai irányítója hosszasan tűnődött azon, vajon hány amerikait kell egyszerre megölnie ahhoz, hogy Washington végre kivonuljon az arab világból – közölték névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselők.

A helyi idő szerint szerdán ismertetett feljegyzések szerint bin Laden nem volt elragadtatva a 2011. szeptember 11. óta végrehajtott terrortámadások hatásától, mint írta: a nagyságrendekkel kevesebb áldozattal járó és szétszórt akciók nem elegendőek.

A dokumentumok bizonyítják, hogy az al-Kaida vezetője az abbotábádi rejtekhelyéről is folyamatosan tanácsokkal látta el a nemzetközi terrorhálózat különböző szárnyainak vezetőit. Követőibe pedig azt próbálta sulykolni, hogy csak az ezrek életét követelő, méreteiben a New York és Washington elleni offenzívához hasonló akció hozhat eredményt és kényszerítheti ki az Egyesült Államokból a külpolitikai irányváltást.

Bin Laden továbbá arra biztatta híveit, hogy a merényletek kitervelésekor ne ragadjanak le New Yorknál, hanem nyugodtan gondolkodjanak Los Angelesben, valamint kisebb városokban is. “Terjesszétek ki a célpontokat” – szólított fel az al-Kaida vezetője, aki külön kitért arra is, hogy ha lehetséges, jelentős dátumokhoz kössék a terrorakciók végrehajtásának időpontját, példaként említve szeptember 11-ét, illetve az egyik legjelentősebb amerikai nemzeti ünnepnapot, július 4-ét (a függetlenség napja).

A napló és a terroristavezér otthonából elhozott számítógépeken talált fájlok arról is árulkodnak, hogy bin Laden segített az Egyesült Államok tudomására jutott terrorfenyegetések részleteinek kidolgozásában, beleértve az európai helyszínekre tervezett titkos akciókat is, amelyek tavaly a turistákat és a nagykövetségeket is fokozott éberségre ösztönözték. A névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselők elmondták, hogy az eddig átnézett szövegekben egyelőre nem találtak leírást egy újabb lehetséges terrorakcióról, bár mint mondták, még hetekbe, sőt hónapokba telhet a dokumentumok részletes áttanulmányozása.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.