Személyes adatokat halászhattak le a Facebookról

A Facebook-felhasználók személyes adatai juthattak véletlenül az utóbbi években harmadik fél – jellemzően hirdetők – kezébe a Symantec biztonsági cég szerint. A biztonsági szoftvereket gyártó vállalat hivatalos blogján azt közölte, hogy illetéktelenek kezébe kerülhettek személyes információk – profilok, fényképek és csevegések tartalma.

A Symantec becslései szerint 2011 áprilisáig közel 100 ezer alkalmazás révén vált lehetővé a szivárgás. A külső felek ugyanakkor talán nem voltak tudatában annak, hogy hozzáférésük van fontos információkhoz.
A világ legnagyobb közösségi portálját értesítették az ügyről, a Facebook meg is erősítette az adatszivárgást – írta a biztonsági cég, megjegyezve, hogy a portál “lépéseket tett az ügy megoldására”.

A Facebook szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a Symantec jelentése néhány helyen pontatlan, és a közösségi oldal saját vizsgálata nem szolgált bizonyítékkal arra, hogy a felhasználók személyes adatai illetéktelen kezekbe jutottak. Közlése szerint a Symantec jelentése azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a hirdetőket és fejlesztőket szerződés köti, amely megtiltja számukra, hogy az oldal elveivel össze nem egyeztethető módon használják a tagokról szerzett információkat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.