Megveszi a Microsoft a Skype-ot

Megveszi a Skype internetes telefonszolgáltató portált a Microsoft, a 8,5 milliárd dolláros üzlet a szoftvergyártó történetének legnagyobb akvizíciója.

A Wall Street Journal hétfő éjszakai értesülését a 2003-ban alapított luxembourgi székhelyű Skype felvásárlásáról kedden délelőtt még egyik cég sem kommentálta, délután azonban a Microsoft megerősítette, hogy megveszi a Skype-ot. A Skype-ot a Microsofton belül külön üzletágba szervezik, amelynek vezetője a Skype ügyvezető igazgatója, Tony Bates lesz. A tervek szerint a Skype-szolgáltatásokat összekötik a Microsoft Xbox játékkonzoljával, és az Outlook levelezőprogrammal.

A két vállalat közös sajtótájékoztatóján Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója úgy fogalmazott: a Skype fenomenális szolgáltatás, amelyet világszerte több millió ember szeret. “Együtt a valós idejű távközlés jövőjét valósítjuk meg” – tette hozzá.

A Skype-ot 2003-ban alapította a Kazaa fájlmegosztó szolgáltatást is jegyző Niklas Zennstrom és Janus Friis. A kezdetben csupán számítógépes szakértők által kedvelt internetalapú távközlési rendszer fokozatosan egyre népszerűbb lett, elsősorban az olcsó nemzetközi díjszabása miatt.

Az amerikai internetes árverési oldal, az eBay 2005-ben 2,6 milliárd dollárért vásárolta fel a Skype-ot, szakértők szerint azért, hogy megkönnyítse eladói és vevői közötti kommunikálást. A kezdeményezés sikertelensége miatt az eBay 2009-ben a Skype 70 százalékos tulajdonhányadát egy befektetői csoportnak adta el.

A vállalat nyolc éves történetében kevés nyereséget termelt. Az előző évben 860 millió dolláros árbevétel és 264 millió dolláros működési eredmény mellett 7 millió dolláros nettó veszteséget könyvelt el. December 31-én a társaság hosszú távú adósságállománya 686 millió dollár volt. A Skype-ot havonta átlagosan 145 millióan használják világszerte.

A társaság az elmúlt időben elhalasztotta korábban tervezett 1 milliárd dolláros részvénykibocsátását. Azóta több jelentősebb internetes vállalattal kapcsolatosan, így a Facebookkal és a Google-lal is felmerült az együttműködés lehetősége. Piaci szereplők ezek az üzletek kapcsán rendre 3-4 milliárd dollárra értékelték a Skype-ot.

Korábban a Microsoft inkább kisebb felvásárlásokkal igyekezett bővíteni szolgáltatásainak körét. Az egyik legnagyobb akvizíciója 2007-ben volt, amikor 6 milliárd dollár körüli összegért megszerezte az aQuantive internetes reklámcéget. A Microsoft több korábbi, és jelenlegi vezetője is túl magasnak tartja az akkori vételárat. Befektetői körökben megnyugvást keltett ugyanakkor, hogy a Microsoft elállt az amerikai internetes portál, a Yahoo megvásárlására három évvel ezelőtt tett – meg nem erősített hírek szerint – 48 milliárd dolláros ajánlatától. A Yahoo piaci értéke most ennek az összegnek mintegy fele.

A Microsoft részvényeivel 0,29 százalékos árfolyameséssel, 25,76 dolláron kereskedtek a New York-i tőzsdenyitást követően.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.