Kisbolygó suhan el a Föld közelében novemberben

Repülőgép-anyahajó méretű kisbolygó suhan el a Föld közelében novemberben, az aszteroida azonban az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakértői szerint semmiféle veszélyt nem jelent majd.

A 2005 YU55 katalógusjelű aszteroidát az Arizonai Egyetem égbolt-megfigyelési programja keretében 2005 decemberében fedezték fel. Méretei és pályája miatt a csillagászok a potenciálisan veszélyes égitestek közé sorolták a kisbolygót – olvasható a Space.com (http://www.space.com) csillagászati hírportálon. Az aszteroida átmérője 400 méter, és novemberi látogatásakor “mindössze” 325 ezer kilométerre, azaz kisebb távolságra lesz bolygónktól, mint a Hold, amelyet 384 ezer kilométer választ el a Földtől.

“A YU55 a következő száz évben nem jelent semmiféle veszélyt” – jelentette ki Don Yeomans, a NASA földközeli objektumok után kutató programjának (Near-Earth Object Program Office) vezetője. A szakértő szerint az aszteroida, még amikor a legközelebb “merészkedik” is a Földhöz, csekély, gyakorlatilag mérhetetlen gravitációs hatást gyakorol a bolygóra. “Nem lesz hatással az árapály-rendszerre, és semmi egyébre sem” – jegyezte meg.

Tavaly áprilisban, amikor a YU55 2,3 millió kilométerre volt a Földtől, a világ legnagyobb rádiótávcsövén, az Arecibo Obszervatórium (Puerto Rico) teleszkópján sikerült olyan felbontású felvételeket készíteni az aszteroidáról, amelyeken egy képpont (pixel) terepi kiterjedése 7,5 métert tett ki.

“Ezúttal sokkal élesebb és részletesebb képeket remélünk készíteni. Az aszteroida novemberben hétszer kisebb távolságra halad el, így a felvételeken egy képpont terepi kiterjedése 4 méter lesz” – fogalmazott Lance Benner, a NASA bolygókutató részlegének (Jet Propulsion Laboratory, JPL) csillagásza.

A képpontonként 4 méteres felbontású felvételek elég részletesnek ígérkeznek ahhoz, hogy meg lehessen különböztetni az aszteroida felületén a krátereket vagy egyéb képződményeket.

A rádiótávcső, valamint a földi telepítésű és infravörös teleszkópok segítségével gyűjtött adatok révén a kutatók többet remélnek megtudni az aszteroida ásványi összetételéről.

“A YU55 aszteroida az úgynevezett C-típusú kisbolygókhoz tartozik, amelyek a feltételezések szerint ősi, a Naprendszer keletkezésének időszakából származó anyagokból képződtek” – hangsúlyozta Barbara Wilson, a JPL tudósa, hozzátéve, hogy az aszteroida novemberi “látogatása” jó alkalom lesz annak tesztelésére is, hogyan lehet kiválasztani a jövendőbeli emberes kisbolygó-expedíciók számára a legmegfelelőbb aszteroidákat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.