A tűzoltó-szakszervezet elégedett a tüntetéssel, várja az egyeztetést

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke elégedett a pénteki demonstrációval, és várja a hétfőre tervezett egyeztetetést Pintér Sándor belügyminiszterrel.

A szakszervezeti vezetőnek az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint mindenben jogszerű és a tervezettnek megfelelő volt a pénteki tüntetés, és hozzávetőleg mintegy tízezren jelentek meg a Kossuth téren. “Örömmel tapasztaltuk, hogy Pintér Sándor személyesen állt ki elénk, és várjuk a hétfő reggel 8 órára ígért szakszervezeti egyeztetést” – áll a közleményben, mely szerint megnyugvással konstatálták a tárcavezető arra vonatkozó szavait, hogy a korábban már többször megígért, de ki nem fizetett 2004-2007 közötti túlórapénzeket végre rendezni akarja a kormány.

A Legfelsőbb Bíróság ezt már egy 2009-es ítéletben jogosnak ítélte – emlékeztetett a HTFSZ elnöke. “A tárgyaláson kompromisszumkészek leszünk, de nem tekintjük tárgyalási alapnak az ötévnyi korkedvezményes nyugdíjunkat” – olvasható Árok Kornél közleményében.

A szakszervezeti vezető kitért arra is: a demonstrációval kapcsolatos híradásokban kiemelt helyet kapott, hogy egy tüntetők közé keveredett ember izraeli zászlóhoz hasonlító textíliát égetett el. Minden tűzoltó elhatárolódik az esettől, amelynek semmi köze a szakmai eseményhez – hangsúlyozta az érdekvédő.

“Nincsenek olyan információink, hogy bárki tudott volna egy ilyen tervezett cselekedetről, ellenkező esetben mindent megtettünk volna annak megakadályozására. A tűzoltószakma jövőjét érintő kérdésekhez semmi köze az ilyen hatáskeltő, izgató aktusoknak, amelyek megtévesztők és negatív színben tüntetik fel a családjukért, munkájukért demonstráló tűzoltókat és ügyüket” – fogalmazott közleményében Árok Kornél.

Az áprilisban megkezdett demonstrációsorozattal a rendvédelmi dolgozók kiszámítható, tisztes megélhetést biztosító életpályát követelnek, és azt szeretnék elérni, hogy a hivatásos állományúak változatlan feltételek mellett vonulhassanak nyugdíjba. Emellett jobb munkakörülményeket, korszerű védő- és munkaeszközöket kérnek.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.