Spiegel: Görögország az euróövezet elhagyását fontolgatja

Görögország kiléphet az euróövezetből – jelentette pénteken online kiadásában a Der Spiegel. Az athéni pénzügyminisztérium hivatalos közleményben cáfolta az információt.

A német hetilap szerint az athéni vezetés az egyre súlyosabb gazdasági gondok nyomása alatt arra a belátásra jutott, hogy napirendre kell venni a valutaunió elhagyásának kérdését, és adósság-átütemezésről is tárgyalni kell. A felvetés miatt az Európai Bizottság (EB) péntek estére válságtanácskozásra hívta össze az euróövezeti pénzügyminisztereket – írta a Spiegel források megjelölése nélkül. Az EB, az athéni kormány és Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának vezetője cáfolta a Spiegelt.

Az euró azonban gyengülni kezdett a hagyományosan jól értesült német hetilap hírére. A cáfolatok ellenére a szerkesztőség tartja magát a beszámolóban foglaltakhoz – mondta a Spiegel egy riportere a Reuters hírügynökségnek. Valóban tartanak értekezletet az euróövezeti pénzügyminiszterek pénteken Luxembourgban, és Görögország lehetséges kilépéséről is tárgyalnak – hangsúlyozta az újságíró. “A találkozó titkos, és már el is kellett kezdődnie” – tette hozzá a Reuters 19 óra után kiadott jelentése szerint.

A Reuters egy berlini kormányzati forrása is megerősítette a Spiegel beszámolóját. A lap állítása a luxembourgi tanácskozásról “korrekt” – fogalmazott a német kormánykoalícióhoz tartozó forrás, hozzátéve, hogy Wolfgang Schauble pénzügyminiszter és helyettese, Jörg Asmussen Luxembourgban tartózkodik és a Görögországról szóló találkozón vesz részt.

Előzőleg Olli Rehn, az EB gazdasági és pénzügyi biztosának egy szóvivője azt mondta, nem tud arról, hogy Görögország a kilépést tervezi, az euróövezeti pénzügyminiszterek pedig ez ügyben válságtanácskozást tartanak.

A Görögország euróövezeti tagságának esetleges megszűnéséről szóló sajtóbeszámoló “nem igaz” – áll athéni pénzügyminisztérium hivatalos közleményben közleményében, amely szerint az ilyen beszámolók csupán piaci spekulációt szolgálnak. Az euró napi mélypontra, 1,4362 dollárra süllyedt a beszámoló megjelenése után, több mint 2 centtel gyengült az 1,4587 dolláros napi csúcshoz képest.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.