Önálló kamara létrehozását tervezik a fesztivál- és rendezvényszervezők

Önálló köztestület létrehozását tervezik a minőségi fesztiválokat és rendezvényeket szervező hazai cégek; a kamara az önigazgatási és érdekképviseleti feladatok ellátása mellett segítené az egyeztetést a kormányzattal a jogszabály-előkészítés és a támogatási rendszer átalakítása terén is – közölte Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) elnöke szerdán Szegeden.

A kamara létrehozása – amely először tavaly decemberben merült föl – hozzájárulhatna a hazai rendezvények színvonalának emeléséhez is – mondta a szakember. Hozzátette: ugyanezt a célt szolgálná egy, a rendezvényekkel kapcsolatos jogszabályokat egységes keretbe foglaló fesztiváltörvény megalkotása is.

A leendő köztestület érdekképviseleti feladatai közül az egyik legfontosabbnak egy olyan rendszer kialakítását nevezte, amely kiszámíthatóvá és tervezhetővé tenné a rendezvények állami résztámogatását.

A szövetség mintegy háromszáz tagszervezetének körében végzett felmérés szerint idén a fesztiválok állami és önkormányzati támogatása a tavalyi felére csökkent. A Nemzeti Kulturális Alap kiemelt rendezvények támogatását célzó pályázatának kiírása csaknem hat hónapot csúszott, az elérhető keret pedig a 2010-es fele – mutatott rá az elnök.

Az európai előrejelzések szerint előfordulhat, hogy a nagy kulturális rendezvények látogatószáma jelentősen, akár 20 százalékkal is csökkenni fog – mondta Márta István, hozzátéve: ennek tetézéseként a szabályozási környezet egyeztetések nélküli megváltozása fölösleges többletterheket ró a szervezőkre.

A West Balkán-tragédia után megalkotott, a tömegrendezvényekre vonatkozó kormányrendelet azt eredményezheti, hogy a kulturális fesztiválok ellehetetlenülnek – fogalmazott az elnök, aki ennek ellenére optimista. Mint mondta, folyamatosan egyeztetnek a belügyi és az igazságügyi tárcával is a jogszabály megváltoztatásáról, s a kormányzat kedvezően fogadta a szakmai szervezetek javaslatait.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.