Gyurcsány: a demokratikus ellenzék koalíciójára van szükség

Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon a demokratikus ellenzék széles koalíciójának létrehozására van szükség, amely nyugatos polgári alternatívát kínálva belátható időn belül le tudja győzni az “önkény orbáni rendszerét”.

“A mai kormányzópártnak 2,3 millió szavazója van. Az elmúlt hónapokban havonta veszített 100 ezer szavazót és még el sem kezdődött a Széll Kálmán Tervnek csúfolt Orbán-csomag végrehajtása. Ennek ellenére nem tartozom azok közé, akik azt gondolják, nincs más dolgunk, mint megvárni, hogy a kiábrándultak jöjjenek hozzánk. Dolgozni kell, hogy a demokratikus ellenzék koalíciója választható legyen a mostani kormányban csalódottak számára” – mondta a volt miniszterelnök Pécsen.

A “Merre tovább Magyarország, merre tovább baloldal?” című előadását megelőző sajtótájékoztatón Gyurcsány megjegyezte: a folyamat még az elején tart, mozgolódnak a civilek, változások elé néz az MSZP és csodálkozna, ha “semmilyen apró történés nem jellemezné” az LMP-t a következő három évben.

Az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának vezetőjeként is tevékenykedő politikus úgy vélte, hogy Magyarországon új helyen alakult ki politikai törésvonal: azok között, akik hisznek az 1989-es alkotmányosság, jogállamiság szellemében, és azok között, akik a 2011-es alkotmányosság talaján állnak. Megítélése szerint utóbbiak szakítottak az 1989-es köztársasággal.

“Nekünk az a dolgunk, hogy újraszervezzük a demokratikus ellenzéket a 89′-es alkotmányosság talaján. Ehhez kívánjuk igazítani a baloldal legnagyobb pártjának működését” – mondta.

Gyurcsány Ferenc rámutatott: nem titok, új pártot szeretnének formálni a MSZP-ből. Egy erős, demokratikus és erkölcsös pártot. Ezt a célt szolgálja a kedden indult pártszavazási kezdeményezés, melynek érvényessége felől a volt kormányfőnek nincs kétsége.

“Mivel a feltett kérdések hosszú sorában széles körű egyetértés van, a pártszavazás új egységet teremt a pártban, a megerősödő belső demokrácia és a makulátlanság erkölcsének új egységét. Ez fontos ahhoz, hogy a folyamat végén egy nagy vonzó pártja legyen a baloldalnak” – közölte. Hozzátette: ha az MSZP-t sikerül átalakítani egy középre nyitott, ugyanakkor baloldaliságát őrző demokrata párttá, az sokakat vonz majd, olyanokat is, akiket ma még nem.

“Lehet, hogy lesz, akiknek az átalakuló szocialista párt nem fog tetszeni, de a többség bizalmát meg fogja szerezni, s a többség olyan irányú átalakulás mellett lesz, amit mi képviselünk, ebben egészen biztos vagyok” – hangsúlyozta.

Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP egy polgárias karakterű nyugatos balközép demokrata párt lesz, amely megőrzi a baloldaliságából mindazt, ami időtálló, tiszteletreméltó, polgári karakteréből pedig megerősíti mindazt, amely a 21. századi működéséhez szükséges.

A volt miniszterelnök kérdésre válaszolva újfent megerősítette: nem kíván a szocialista párt elnöke lenni. Ambíciójának azt nevezte, hogy az MSZP fontos szereplő legyen a politikai életben, s felelősséget érez azért, hogy a párt támogatottsága növekedjen.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.