Egy hormon segítségével tudjuk “kiszagolni” a tartalmasabb ételeket

A ghrelin nevű hormon, amely fokozza az étvágyat és a zsír tárolását, állatoknál és embernél is növeli azt a képességet, hogy szaglással fedezzék fel a vonzó ételt – ismertette amerikai kutatók megállapítását a Science Daily tudományos hírportál.

A Cincinnati Egyetem kutatóinak tanulmánya arra utal, hogy ez a hormon a környezetben lévő kalóriában dús élelem helyét segít beazonosítani a szagláson keresztül, és összekapcsolja ezeket a bejövő információkat az anyagcsere és a testsúly természetes szabályozásával.

“A szaglás szervesen hozzátartozik a táplálkozáshoz, az emlősök gyakran hagyatkoznak szaglásukra az élelem keresésekor, és szaglással képesek különbséget is tenni az élelemforrások között. Az orral történő beszippantás a szaglási folyamat első lépése, amely javíthatja a szagérzékelést és a megkülönböztetést” – magyarázta Jenny Tong kutatásvezető, a The Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban közzétett tanulmány társszerzője.

A kutatócsoport patkányokkal és emberekkel végzett tesztjei azt bizonyították, hogy a ghrelin hormon adagolása, valamint az éhség is javítja a szagok detektálását, miközben erősödnek, gyakoribbá válnak a “felfedező” jellegű szippantások. Ez a hormon az emlősöknél, így az embernél is akkor termelődik, amikor a gyomor üres, tulajdonképpen az éhségérzet idézi elő elválasztását.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.