Szociális konzultációt kezdeményezett Orbán Viktor

Szociális konzultációt indított útjára a kormányfő – ezt Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon, videóüzenetben jelentette be vasárnap. “Kézhez fognak kapni egy levelet, amely egy kérdőívet is tartalmaz és arra kérem önöket, ezt gondosan olvassák el, töltsék ki, és küldjék vissza” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor az állampolgároknak küldött levelében 10 kérdést tesz fel, amelyek – mint mondta – a mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak. A kormányfő három kérdést idézett videóüzenetében a leveléből, ezek a munka világát, az oktatást érintették.

“Vannak, akik szerint be kell vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra elhelyezkedni. Mások azt mondják, hogy nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol?” – idézte a kormányfő a levelét. Egy másik kérdésben azt veti fel, hogy vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket, míg mások szerint a segélyezés elegendő megoldás a munkanélküliség problémájára.

Vannak, akik szerint az oktatás rendszerét úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzéből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni, míg mások szerint az oktatást nem kell a gazdaság igényéhez igazítani – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor emlékeztetett: nemrég egy alkotmányozási konzultációt indított útjára. A miniszterelnök megköszönte az akkori segítséget, mondván, a visszaérkezett válaszok alapján úgy érzi, igazán jó alaptörvényt sikerült alkotni, amely biztonságba helyezi minden magyar ember jövőjét.

A mostani kezdeményezésében olyan kérdéseket tesz fel a kormányfő, amely a mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak: “munka vagy segély; hogyan legyen több munkahely; mire tanítsák a gyermekeinket az iskolában; mi legyen a rezsivel; vagy hogyan és miképpen segélyezzük azokat, akik segítségre szorulnak”.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a döntés felelősségét nem háríthatja át, a döntést a magyar parlament képviselőinek, a kormánynak, a miniszterelnöknek kell meghozni, de – hangsúlyozta – mindig van olyan szempont, olyan sajátos látószög, választói bölcsesség, amivel a döntéshozók nem feltétlenül rendelkeznek. Ezért sokat segítenek az állampolgárok, ha támogatják a döntéshozók munkáját azzal, hogy elmondják a véleményüket – hangsúlyozta a kormányfő, aki izgalmas és fontos kérdéseknek nevezte a levelében jelzett felvetéseket.

 

Május 1-jei videóüzenetében a kormányfő arról is beszélt, hogy ez a nap fontos ünnep, s talán azoknak a szívéhez áll a legközelebb, akik munkából élnek. Azoknak, akik korán kelnek, munkába sietnek, és hisznek abban, hogy becsületes munkáért becsületes bért kaphatnak, és ennek segítségével tarthatják fenn a családjukat, nevelhetik sikeresen és sikeres emberré gyermekeiket. Hozzátette: a nyugdíjasokról sem szabad megfeledkezni, mivel a nyugdíjukat nem ajándékba kapják, hanem az munkájuk jól megérdemelt gyümölcse.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.