Az MSZP paritásos bizottság létrehozását támogatja Gyöngyöspata ügyében

Az MSZP támogatja, hogy azonos számú kormánypárti és ellenzéki képviselőből álló parlamenti vizsgálóbizottság kutassa a Heves megyei Gyöngyöspatán történteket, és ha ilyen létrejön, részt fog venni a paritásos testület munkájában – mondta Nyakó István országgyűlési képviselő az MTI-nek.

Kocsis Máté, a parlament rendészeti bizottságának kormánypárti elnöke csütörtökön jelentette be: a Fidesz tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezi a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására.

Hozzátette: a testületnek egyebek mellett ki kell vizsgálnia a gyöngyöspatai romák múlt heti utaztatásának körülményeit, választ kell kapnia arra, kik és milyen céllal vettek részt ennek az akciónak a szervezésében, végrehajtásában, “ki és miért hazudta azt, hogy evakuálás történik”.  Vizsgálni kell azt is – folytatta -, kik állnak a magukat rendfenntartóknak álcázó “egyenruhás bűnözők” mögött, kik és miből finanszírozzák az ő működésüket.

Nyakó István erre úgy reagált: úgy látja, hogy a fideszes bizottsági elnök a Gyöngyöspatán történtek politikai felelőseit keresi, noha azok kiléte világos. Felidézte azt is, hogy Kontrát Károly belügyi államtitkár kedden a parlamentben azt mondta, Gyöngyöspatán rend van, majd még aznap tömegverekedés tört ki a településen. “Ki a politikai felelős? Csak nem azok, akik korábban arról beszéltek, hogy nincs Gyöngyöspatán semmi gond?” – tette fel a kérdést.

A szocialista politikus ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormánypárti képviselők csütörtökön bojkottálták a honvédelmi és rendészeti bizottság ellenőrző albizottságának ülését. Mint mondta, ahogy Kocsis Máté elvárja az ellenzéktől, hogy vegyen részt a gyöngyöspatai történéseket vizsgáló bizottság munkájában, úgy ők is elvárják a fideszes politikustól, biztosítsa, hogy párttársai eljárjanak az ellenőrző albizottság üléseire, ahol csütörtökön a többi között a hivatásos és kormánytisztviselői állomány titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelését is lehetővé tévő jogszabály lett volna napirenden.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.