Líbia: Heves harcok dúlnak Miszráta és Zenten körül

Egyre jobban romlik a humanitárius helyzet Líbia harcok sújtotta területein, s csütörtökön folytatódtak az összecsapások két kulcsfontosságú város, Miszráta és Zenten körül.

A Tripolitól 160 kilométerre délnyugatra fekvő Zentennél a lázadók néhány kilométerrel hátrább szorították a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erőket, amelyek aztán a környező dombokról tüzérségi fegyverekkel és rakétákkal támadták a várost. A kórházban már nem tudják ellátni a betegeket és sérülteket, mert minden eszközből kifogytak.

A fővárostól 200 kilométerre keletre fekvő Miszrátát továbbra is ostromgyűrű fojtogatja. A lázadóknak sikerült biztonságossá tenniük a kikötőt, ellenben a repülőtér övezetében súlyos harcok dúlnak. Az éjszaka megérkezett a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) által bérelt, élelmiszerrel és gyógyszerekkel megrakott hajó, s legalább egy, fegyvereket szállító hajó is befutott a kikötőbe.

A NATO egyik légi támadásában szerdán tizenkét lázadó vesztette életét, negyven pedig megsebesült Miszrátában. “Háborúban mindig történnek hibák, amit csak nehezen lehet elkerülni” – mondta a líbiai átmeneti nemzeti tanács egyik szóvivője.

Zentenből rengeteg család menekült el szerdán nyugati irányba, Tunézia felé. A Dehiba nevű határátkelőn csütörtök délelőtt mintegy ötszáz jármű várakozott, hogy beléphessen Tunéziába. A múlt héten mintegy tizenötezer, most kedden és szerdán pedig mintegy ötezer líbiai érkezett Tunéziába, ahol megnövelték a remadai menekülttábor befogadóképességét.

Líbia nyugati részén ismét fokozódtak a harcok. A kormányerők igyekeznek elvágni az összeköttetést a települések között, s a csapatokat összevonták Dehiba térségében, amiből egy nyugati diplomata arra következtetett, hogy küszöbön áll az ellentámadás. Csütörtök délután, ahogy közeledtek Kadhafi katonái, mind többen hagyták el a dehibai határállomást. A határ túloldalán a tunéziai hatóságok evakuálják a személyzetet, a vámosok már nincsenek szolgálatban.

Csütörtökön megérkeztek Líbiába az ENSZ szakértői, akiknek az a feladatuk, hogy vizsgálják ki az emberi jogokat sértő ügyeket. Az egyiptomi Cserif Bassziuni vezette nemzetközi küldöttségnek a világszervezet emberi jogi tanácsának megbízásából júniusig kell elkészítenie jelentését, s munkájuk az elkövetőtől függetlenül minden jogsértésre kiterjed.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.