Btk.-szigorítást javasol a kormány az “egyenruhás bűnözők” miatt

A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását javasolja a kormányzat azzal összefüggésben, hogy egy új bűnözési forma, az “egyenruhás bűnözés” jelent meg Magyarországon – jelentette be a miniszterelnök szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet ülése után.

Szijjártó Péter kifejtette: a javaslat értelmében két évig terjedő börtönnel lennének büntethetők azok, akik másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek arra vonatkozó felhatalmazás nélkül. Szijjártó Péter közölte azt is, a rendőrség folyamatosan nyomoz az éjszakai gyöngyöspatai verekedés ügyében.

Azok pedig, akik valamilyen közösséggel szemben fenyegető, a közösségben félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő börtönbüntetéssel lennének sújthatók.

A szóvivő tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a kormányülésen arra adott utasítást, hogy még szerdán nyújtsák be a parlamentnek a Btk. szigorítását. Hozzáfűzte, kérni fogják az Országgyűlést, hogy az indítványt a lehető leghamarabb tárgyalja meg és fogadja el.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az “egyenruhás bűnözés” jellemzője, hogy egyenruhát jogosulatlan viselő vagy különböző hatóságok egyenruháihoz hasonló öltözetet viselő emberek csoportosan követik el azt. “Akik ilyen egyenruhában járkálnak, akik úgy tesznek, mintha joguk lenne bármilyen intézkedésre, joguk lenne bármilyen módon fellépni másokkal szemben, (…) egészen egyszerűen bűnözők, rendbontók”, és Magyarországon egy új bűnözési formát jelenítenek meg – mondta, hozzátéve, a kormány nem hagyja, hogy ez a bűnözési forma elharapóddzon, gátat vet annak, és megvédi a törvénytisztelő, békés embereket ezektől a bűnözőktől.

Szólt arról is, hogy az “egyenruhás bűnözést” folytató csoportok már pénteken megkapták az “első pofont”, amikor a kormány rendeletet módosított. Ennek nyomán ha valaki állítólagos polgárőr-tevékenységet végez a rendőrséggel való egyeztetés nélkül, az szabálysértésnek minősül, és százezer forintig terjedő bírság is kiszabható. Ugyanez a helyzet akkor, ha valaki jogosultság nélkül folytat állítólag a közbiztonság megteremtését célzó tevékenységet – ismertette.

Szerdán “itt van a második pofon ezeknek az egyenruhás bűnözést folytató csoportoknak” – mondta a miniszterelnök szóvivője, aki az egyenruhát érintő kérdésre hozzátette, szerinte minden normális gondolkodású ember világos különbséget tud tenni egy pecázni induló horgász és egy egész közösségben riadalmat keltő hadgyakorlat résztvevője között még ha ugyanolyan hímzésű vagy terepszínű ruhát is viselnek.

Kitért arra is, “amellett nem lehet elmenni szó nélkül”, hogy az előző kormány rendszerint elfutott a bűnözők elől, azt kereste, hogyan tudja őket mentegetni. “Az, hogy idáig jutottunk, ennek egyenes következménye” – vélekedett, megjegyezve, hogy a jelenlegi kabinet – az előzővel ellentétben – nem elfut a bűnözők elől, hanem elkapja és meg is bünteti őket.

Arra a kérdésre, hogy “miért vártak eddig” a szigorítással, Szijjártó Péter úgy válaszolt: azokon a településeken, ahol eddig hasonló jelenségek keltettek riadalmat, a rendőrség határozott fellépése eredményeképpen nem történt baj. Azonban úgy látják, most “szükség volt erre a két pofonra”.

A gyöngyöspatai verekedésről a szóvivő Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatása alapján azt közölte: a rendőrség folyamatosan nyomoz az éjszakai gyöngyöspatai verekedés résztvevői után, folyamatosak az előállítások és a kihallgatások. “A rendőrség mindenkit el fog kapni, és mindenki ellen a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni”, aki részt vett az éjszakai verekedésben “teljesen függetlenül attól, hogy milyen céllal, milyen indíttatással, kinek a buzdítására tették mindezt” – mondta.

(A Heves megyei Gyöngyöspatán kedd este – eddig tisztázatlan körülmények között – verekedés tört ki a Véderő elnevezésű szervezet és a helyi romák egy-egy csoportja között. Az összecsapásban négyen sérültek meg, közülük egy súlyosan. A Heves megyei faluban kedd éjszaka és szerda kora hajnalban több száz rendőrt lehetett látni, és több helyen sorfallal zártak le utcákat.)

Arra az újságírói felvetésre, hogy az LMP szerint az ünnepek alatt azért kellett “evakuálni” romákat Gyöngyöspatáról, mert életveszélyben voltak, a szóvivő úgy reagált: ha az LMP-sek ilyet mondanak, akkor az LMP-sek hazudnak. “Mindenki hazudik, mindenki provokál, aki arról beszél, hogy evakuálásról volt szó”, hiszen maga a vöröskereszt tette világossá, hogy egy régebb óta szervezett üdülésre azon a napon utaztak el családok a településről, amikor ezek a híresztelések megjelentek – jelentette ki. Majd ugyancsak a kérdésre hozzátette, hogy “vannak azonban, akik úgy tűnik, hogy a provokációban érdekeltek; ha valaki szerint ez törvényi tényállást valósít meg, akkor az szerintem ne habozzon bejelentést tenni az illetékes szerveknél, akik ezt ki fogják vizsgálni”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.