Idén is lesz Művészetek Völgye

Idén is megrendezik a Művészetek Völgyét, az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját július 22. és 31. között, a Balaton-felvidéken lévő Kapolcson és öt társközségében – mondta Márta István, a völgyprogramokat szervező Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet elnöke kedden, amikor jelképes kapavágással megkezdődött a kapolcsi falumalom és molnárház felújítása.

A 21. Művészetek Völgye 10 napja alatt 60 helyszínen 1200 programon 3500 művész lép majd fel – hangsúlyozta Márta István. A fesztivál igazgatója a gazdag programok közül kiemelte újdonságként Szörényi Levente zeneszerző vendégszereplését, aki különböző helyszíneken “történeteket mesél” majd. Természetesen zenéről lesz szó – tette hozzá Márta István.

Megjegyezte: “Levente nem könnyen mozdul ki”, de köztük “erős művészi barátság” létezik és vállalta a “laza beszélgetéseket” a zenéről, művészetéről.

Közlése szerint újdonság lesz a Kaláka együttes zenés, verses irodalmi udvarháza – a teljes tíz napra leköltöznek a völgybe -, Palya Bea énekes pedig a idén is a “művészetek hölgyeként” fogadja majd a vendégsereget.

Különlegességnek számít majd a Kovács “Kokó” István, ökölvívó olimpiai bajnok által megszervezendő és levezénylendő Völgyolimpia is, amelyen ismert olimpikonok vesznek részt.

Márta István tájékoztatása szerint a Művészetek Völgye tíz napjának költségvetését 190 millió forintra kalkulálták, s idén – ellentétben a korábbi évek tapasztalataival – az állami támogatás a biztos; 60 millió forintot kap a fesztivál a szakminiszter keretéből a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül. Az elmúlt évekhez képest viszont igen csekélyek a szponzori támogatások, de Magyarországon minden fesztivál esetében legalább 20-50 százalékkal visszaesett a céges szponzoráció – tette hozzá. Mi is “szenvedünk”, hogy a szponzori pénzeket valahogy össze tudjuk szedni – jegyezte meg Márta István.

A kulturális egylet elnöke, a fesztivál igazgatója ezt követően jelképesen elvégezte a műemléki falumalom (ma malommúzeum) és a mellette lévő molnárház felújításának első kapavágását. Egy fémhengert helyeztek el a talapzatnál, benne a kedden megjelent megyei napilap példányával és egy dokumentummal, rajta az ünnepségen jelenlévők aláírásával.

A papírtekercsre többek közt ezt írták: “Ha egy öregember kimegy a szőlőbe és az úton talál egy diót, felveszi azt, s valahol elülteti. Tudja jól, hogy annak a fának a gyümölcsét már nem ő fogja élvezni, hanem a jövő nemzedéke. Így vagyunk mi is: fát akarunk ültetni, múltat őrizni, amely a jövőnek hajtja gyümölcsét”.

Az 1800-as évek elején már létezett malom molnárháza felújításának július 22-re, a Művészetek Völgye nyitányára el kell készülnie – mondta Márta István. Ismertetése szerint itt rendezik be a fesztivál irodáit, a nagyteremben kiállításokat tartanak majd, illetőleg beépítik a tetőteret is, ahol ugyancsak kisebb tárlatoknak tudnak helyet biztosítani.

Az igazgató közölte, hogy a vidékfejlesztési leaderprogram keretében 28 millió forintot nyertek pályázaton a felújításra. A jövő évi tervek között szerepel a működő malom és a malomkerék helyreállítása is – tette hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.