A Time listája a világ 100 idei legbefolyásosabb emberéről (lista)

Az amerikai Time magazin csütörtökön közzétette az általa a világ legbefolyásosabbnak tartott 100 emberéről készített listáját, amelyen számos meglepetésnév is szerepel.

A “legek” között 20-an a szórakoztatóipart képviselik. Az amerikai csúcspolitika olyan vezető alakjai mellett, mint Obama elnök és felesége, Joe Biden alelnök és Hillary Clinton külügyminiszter, most olyan személyiségek is felkerültek, mint Paul Ryan republikánus képviselő, aki pártjának gazdasági programját jegyzi, Michelle Bachman minnesotai képviselő, aki az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom nevében harcba szállhat az elnöki címért, Chris Christie, New Jersey állam republikánus kormányzója és John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke.

Obama elnök kezdeményezésére került fel a listára Gabrielle Giffords demokrata képviselő neve, akit az év elején egy merénylő fejbelőtt az arizonai Tucsonban.

A listán rendületlenül tartja magát Oprah Winfrey televíziós személyiség, annak ellenére is, hogy az OWN nevű önálló csatornája kudarcnak ígérkezik. A zene világát a veterán Sting mellett három ifjonc, Bruno Mars, Justin Bieber és dél-koreai Rain képviseli.

A legbefolyásosabbak közé emelkedett Vael Gonim, a Google egyiptomi igazgatója, akit a legnépesebb arab országban végbement forradalom hangjának tartanak, Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója – a Time tavaly őt választotta az év emberének – és Julian Assange is, aki a világbotrányt okozó WikiLeaks dokumentum-kiszivárogtató portált indította útjára. De a listán szerepelnek írók, közgazdászok, üzletemberek, katonai vezetők, sportolók, színészek és politikai foglyok is.

2011-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere a Time magazin szerint: Vael Gonim, Joseph Stiglitz, Reed Hastings, Amy Poehler, Geoffrey Canada, Mark Zuckerberg, Peter Vesterbacka, Angela Merkel, Julian Assange, Ron Bruder, Lamido Sanusi, Colin Firth, Amy Chua, Joe Biden, Jennifer Egan, Kim Clijsters, Ahmed Sudzsa Pasa, Aung Szan Szú Kji, Cory Booker, Gabrielle Giffords, Szakurai Katszunobu, Michelle Obama, Paul Ryan, Aj Vej-vej, Rob Bell, Fathi Terbil, Dilma Rousseff, Tom Ford, Liang Kuang-lie, Sue Savage-Rumbaugh, Kanno Takesi, Nicolas Sarkozy, Michele Bachmann, Szaad Mohszeni, Chris Christie, Matthew Weiner, Lisa Jackson, Jean-Claude Trichet, Justin Bieber, Vilmos herceg és Kate Middleton, Joe Scarborough, Blake Lively, Hillary Clinton, Muktada asz-Szadr, Anvar al-Avlaki, Kim Dzsong Un, Szaif al-Iszlám Kadhafi, Hasszán Naszrallah, Nathan Wolfe, Oprah Winfrey, Sergio Marchionne, Mahendra Szingh Dhoni, Felisa Wolfe-Simon, Esther Duflo, Rain, Larry Page, Mia Wasikowska, David Cameron, John Lasseter, Maria Basir, Mukes Ambani, Chris Colfer, Margaret Woodward vezérőrnagy, Bruno Mars, David és Charles Koch, Hung Huang, David Petraeus tábornok, Matt Damon és Gary White, Cecile Richards, George R.R. Martin, Marine Le Pen, Grant Achatz, Feisal Abdul Rauf, El Général, Jamie Dimon, Heidi Murkoff, Sting, Jonathan Franzen, V.S. Ramacsandran, Michelle Rhee, Mark Wahlberg, Rebecca Eaton, Hszi Csin-ping, Kathy Giusti, Arianna Huffington, Barack Obama, Lionel Messi, Azim Premdzsi, Aruna Roj, Ray Chambers, Scott Rudin, John Boehner, Derrick Rossi, Hu Su-li, Benjámin Netanjahu, Ajmán Mohjeldin, Charles Chao, Bineta Diop, Cseng Jen dharma mester, valamint Patti Smith.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.